Év végéig elköltözik jelenlegi helyéről a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló, a kiürítendő Csíki negyedi épületnek az önkormányzat más rendeltetést szán. A Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete által működtetett, rászorulókat támogató szociális ellátás új épületben folytatódik majd.
Az éjjeli menedékhellyel kapcsolatos fejleményekről Székely Róbert intézményvezető lapunknak elmondta, az év végén lejár a szervezetük szociális tevékenységek működtetésére vonatkozó engedélye. Megújítása egyebek közt az épület tűzvédelmi engedélyének megszerzéséhez kötődik. De mivel az ingatlan rendeltetése a jövőben megváltozik, ugyanis az önkormányzat szociális lakások kialakítását tervezi ott, értelmetlen most új engedélyt kiváltani és egyéb jóváhagyásokra költeni – magyarázta. „Az a cél, hogy a hajléktalanszállót egy másik épületbe költöztessük, jelenleg tárgyalások zajlanak arról, hogy az új székhely milyen jellegű legyen. Megoldásként egyelőre könnyű szerkezetű építmény lehetősége körvonalazódik” – fűzte hozzá.
Az intézményvezető elmondta, azt szeretnék, hogy az új létesítményben hatékonyabban tudjanak gazdálkodni a rendelkezésre álló térrel, egyebek mellett hálótermeket és a jelenleginél több mosdót alakítanak ki, a nappali foglalkoztatót pedig különálló teremben rendeznék be. Székely Róbert leszögezte, az új székhelyen szeretnének jobb körülményeket, megfelelő ellátást biztosítani a hozzájuk forduló rászorulóknak, de kollégáinak is, úgy vélte, fontos, hogy kedvező körülmények között tudjanak dolgozni.
Tervek szerint az új létesítményt a jelenlegi székhely szomszédságában építik meg, befogadóképessége 40 fő lesz, ami további 10 hellyel bővíthető majd, hogy sürgősség esetén is legyen rendelkezésre álló szabad hely.
A Csíki negyedi éjjeli menedékhelyen jelenleg is számos szolgáltatással várják a rászorulókat: adott a tisztálkodás és a mosás lehetősége, étkezést is biztosítanak a betérőknek, a nappali foglalkoztatóban tevékenységek és közösségépítő foglalkozások zajlanak, ugyanakkor szociális és mentálhigiénés szakemberek segítik az ellátottakat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.