Most pont veszekednek valamin, de ez a veszekedés is teljesen rendben van. Labda vagy egy hinta körül folyhat versengés, esetleg valamelyikük igazságérzete robbantotta ki a kisebb viszályt egy játékszabály be nem tartása miatt. Igen, ahogy ide felhallatszik, utóbbi az ok. De elég gyorsan megtalálták a közös nevezőt, már békésen játszanak tovább. Hát ilyen egyszerűen mennek a dolgok a lenti játszótéren, ott még tényleg rendben van a világ.

Az elmúlt napokban ünnep volt, valamiféle lecsendesedést, békés szeretetet próbáltunk megélni vagy mutatni, mindenki a maga módján. Mi nem a legnagyobb terülj asztalkámmal ünnepeltünk, persze volt piros tojás, finom ebéd és sütemény. De nem futottunk versenyt habba keveredve a konyha körül. Viszont voltak jó találkozások, a távolságok miatt ritkán látott emberekkel együtt töltött tartalmas órák, jó beszélgetések. Feltöltöttek, megnyugtattak, ahogyan megnyugtatnak most a lenti gyerekhangok. Rövid ideig elhittem, hiszem, hogy rend, békesség van. Ideig-óráig letisztul bennem minden, aztán kavarog tovább.

Mert ünnep ide vagy oda, valódi vagy látszólagos lecsendesülés, szeretetnapok, ijesztő az az egymást már mindennel is fenyegető, gyűlöletig elmenő acsarkodás, amire képesek vagyunk manapság. Minden szinten, mindenhol. Hogy a politikai nézetek, „letáborozások” az oka vagy egyéb, az már szinte mindegy. Felfoghatatlan és kétségbeejtő. Az elmúlt napok csendjében nem egyszer futott be a fejembe (az én fejem már csak ilyen, minden képes oda becikázni) egy kérdés, amire persze nem tudhatom a választ. Az ünneplőbe öltözött, lelkiismeretesen mindennek a módját megadó, de egyébként gyűlölködésre hajlamos és annak, meg indulataiknak igen vehemensen hangot adók hogyan is állnak az ünnepek valódiságával? Vagy ők még ilyenkor sem képesek, bár a látszat kedvéért pár napos „tűzszünetre”?

Egyébként mindegy, hiszen nem az ünnepekről szól az élet, nem azok fogják elhozni a megoldásokat valamiféle békességre, rendre. Azok csak a mindenkori, időszakos ünnepek. Amelyeket meg lehet élni hitelesen és le lehet tudni. De a hétköznapok lelkiismerete, hitelessége nem évi pár nap. Na, ilyenek cikáznak bennem. A játszótér elcsendesedett.

Mialatt írtam, hívott egy barátnőm, akit egy másik városban készülök meglátogatni. Arról mesélt többek közt, hogy milyen szép a kertje, alig várja, hogy én is lássam. Hogy milyen jó lesz, amikor majd ott ülünk, és beszélgetünk. Időközben besötétedett, a gyerekek hazamentek. Holnap újra gurulnak a labdák, lesz majd vita meg veszekedés a játékszabályok miatt, a hinták bitorlása körül, de ott még valahogy mégis rend van. A későbbi játszóterek, az ottani szabályok tiszteletben tartása vagy felrúgása már egy kicsit másként fog kinézni… De, addig még van idejük önfeledten játszani, tiszta lélekkel, elemi igazságérzettel ragaszkodni a közösen lefektetett szabályokhoz. Engem meg vár egy jó barát a gyönyörű kertjében, akár hajnalig tartó beszélgetésekre.

Ilyen hétköznapi kis pillanatokkal próbálom helyre rakni magamban a hétköznapok sötétségeit.

Fotó: Albert Levente