Kilencvenkét esztendeje, a Székely Nemzeti Múzeum meghívására tartott először vándorgyűlést Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Múzeum-Egyesület. „Íme, élünk és itt vagyunk benned, Székelyföldünk szívének egyik kamrájában, tebenned, Sepsiszentgyörgy városa, a székely vér melegét érezni. Ezt az érzést mélyítni jöttünk ide” – ezekkel a szavakkal köszöntötte 1933. augusztus 27-én délelőtt Boros György, a tizenkettedik EME-vándorgyűlés elnöke a több száz jelenlévőt a Székely Mikó Kollégium tornatermében tartott díszülésen. A Sepsiszentgyörggyel, Háromszékkel való kapcsolat elmélyítése szándéka az EME-nek jelenleg is, ennek érdekében, valamint az egyesület tevékenységének szélesebb körben való megismertetése céljából tartotta a szervezet legutóbbi (április 11–12.) vándorgyűlését Sepsiszentgyörgyön.
Az EME sepsiszentgyörgyi fiókegyesületével közösen szervezett vándorgyűlés a forgatókönyv tekintetében részben visszatért a gyökerekhez: a rendezvényt Bitay Enikő akadémikus, az EME elnöke nyitotta meg, köszöntőt mondott a város alpolgármestere, a Székely Nemzeti Múzeum és a két legrangosabb helyi művelődési intézmény – az Erdélyi Művészeti Központ és a Liszt Intézet – elöljárója, majd tudományos előadások hangzottak el a Fidelitas Hotel konferenciatermében.
Az 1859-ben alapított, 1949-ig működő Erdélyi Múzeum-Egyesület első vándorgyűlését 1906 júniusában tartották, a kilencvenkét esztendővel ezelőtti sepsiszentgyörgyi vándorgyűlés a tizenkettedik volt a sorban az egyesület 1949-es megszüntetése előtt. Az EME rögtön a rendszerváltás után, 1990-ben alakult újra, a sepsiszentgyörgyi fiókegyesület 2014 márciusában jött létre Bíró Boróka közgazdász, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett tagozata akkori oktatójának kezdeményezésére, aki alakulásától irányítja a helyi szervezetet.
A sepsiszentgyörgyi fiókegyesület
Az EME legfontosabb tudományos műhelyei a szakosztályok: bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szakosztály, természettudományi szakosztály, orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztály, jog-, közgazdaság- és társadalomtudományi szakosztály, műszaki tudományok szakosztálya, matematikai és informatikai szakosztály, agrártudományi szakosztály. Az országos EME intézménynek működnek fiókegyesületei Nagyváradon, Zilahon, Szilágysomlyón, Szatmáron, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön. Ezek önálló egyesületek, feladatuk a helyi és a környékbeli magyar tudományos törekvések összefogása. Nem kizáróan csak doktori fokozattal rendelkező egyetemi oktatók, kutatók lehetnek a tagok, hanem az újdonságok iránt érdeklődő szakemberek, egyetemi hallgatók is, előbbire jó példa az orvostudományi szakosztály, amelyben az orvosok, azok is, akik nem foglalkoznak kutatással, aktívan szerveződnek – vázolja a tagság összetételét Bíró Boróka. Az EME központi nyilvántartásában a sepsiszentgyörgyi fiókegyesület több mint háromszáz taggal szerepel – legnépesebb az orvosok tábora –, ez ellenben nem azt jelenti, hogy ennyien tevékenykednek a szervezetben, de fontosnak tartják, hogy ehhez a közösséghez tartozzanak és értesüljenek a szakma újdonságairól. Erős képviselettel vannak jelen háromszékiek a közgazdaság, a műszaki tudományok, a matematika területén, és az utóbbi években jelentős súllyal bír az agrártudományi szakemberek részvétele is az egyesületben. Ez annak is köszönhető, hogy tíz éve működik agrármérnöki képzés a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Karán.
A fiókegyesület rendezvényei részben szakspecifikusak, amelyekre összesereglenek érdeklődők az adott szakterületről az ország több vidékéről, de szerveznek multidiszciplináris, tudománynépszerűsítő eseményeket is, amelyek mindenki számára elérhetőek. A fiókegyesület tevékenysége a Covid-járvány alatt sem szünetelt, 2020-ban online előadást szervezett Székelyföldről elszármazott amerikai magyar kutatók részvételével, 2021-ben a debreceni akadémiai bizottsággal közösen a fenntarthatóságról tartottak online rendezvényt.
A 2024-es esztendő – amikor a fiókegyesület fennállása tizedik évfordulóját ünnepelte – különösen mozgalmas volt a sepsiszentgyörgyi EME számára: márciusban Hagyományőrzés és közösségépítés címmel húsvéti tojásíró kalákát szerveztek a Sapientia Sepsiszentgyörgyi Karán, megírták Antalné Tankó Mária Gyimesi írott tojások könyve (EME, Kolozsvár, 1999) alapján a kiadványban szereplő kétszáztizenhat mintát, és a tojásgyűjteményt kiállították az egyetemen, majd elvitték a református vártemplom gyülekezetének is. Tavaly októberében a Szóperencia Egyesülettel és a Benedek Elek Emlékházzal közösen szervezték a III. Erdélyi Magyar Népmesemondó Találkozót, az esztendő végén agrártudományi konferenciának voltak házigazdái, amelyet a kolozsvári agrártudományi szakosztállyal közösen szerveztek meg.
Az EME-tagok nem csak a találkozók, vándorgyűlések, konferenciák alkalmával ismerhetik meg az erdélyi tudományosság tevékenységét, kutatási eredményeit, az egyesület támogatja a kutatók dolgozatainak, tanulmányainak közzétételét különböző kiadványokban, füzetekben, könyvekben.
Az EME két, jelenleg folyamatban lévő kiemelt programjára is felhívta figyelmünket a fiókegyesület elnöke, az egyik az arcképcsarnok, a másik a Magyar Nemzeti Helynévtár Program. Az arcképcsarnok egy új, innovatív kezdeményezés, rövid, ötperces videókban mutatják be az EME-hez kapcsolódó neves személyiségeket. Az első ilyen bemutató az EME alapítását kezdeményező gróf Mikó Imréről készült Egyed Ákos történész közreműködésével – ezt a kisfilmet bemutatták a sepsiszentgyörgyi vándorgyűlésen. A helynévtárprogram célja a magyar nyelvterület helyneveinek összegyűjtése és dokumentálása, ezt szintén bemutatták a vándorgyűlésen, ahol Tamás Csilla erdélyi programfelelős felhívást fogalmazott meg arra vonatkozóan, ha valaki szeretne bekapcsolódni ebbe a munkába, akkor biztosítják a képzést.
A helynévtárprogram
A magyar nyelvterület helyneveinek összegyűjtését már a Magyar Tudós Társaság 1825-ös megalapítása előtt kezdeményezte gróf Teleki József, az erre irányuló munka váltakozó lendülettel folyt az elmúlt két évszázad alatt. A két világháború közötti időszakban is voltak erre vonatkozó törekvések, Szabó T. Attila erdélyi helynévtárgyűjtése jelentette a legnagyobb lépést e téren a 20. század második felében, és eredményesnek bizonyult az is, hogy a második világháború után a magyar szakos egyetemisták számára éveken át államvizsgatémaként szabták meg, hogy gyűjtsék össze saját településük helyneveit. A nyolcvanas években, amikor a helyneveket nem lehetett leírni magyarul, a lehetőségek beszűkültek, a névtani kutatások lehetetlenné váltak – ecsetelte Tamás Csilla.
Az újabb helynévtárprogram tervezése már 2015-től megkezdődött, de a gyakorlatban csak 2022-ben indult el, amikor a Magyar Tudományos Akadémia arról döntött, hogy a Nemzeti Kutatási Programok részeként támogatja ennek a feladatnak az elvégzését. A program központi irányítója a Debreceni Egyetem. A cél, hogy összegyűjtsék és dokumentálják a Kárpát-medence magyarok lakta településeinek teljes helynévanyagát, összegyűjteni az élőt, dokumentálni a történetit és adatbázisba szervezni, kiadványok formájában megjelentetni nyomtatott formában is.
A munkafolyamat menete: elkészítik a települések teljes helynévtári adattárát az összes mikronévvel együtt (dűlők, patakok, patakmedrek, folyók, sajátos bel- és külterületi nevek, birtokok nevei, utcanevek, csorgók, közkutak, erdők, legelők megnevezése, fontosabb intézmények neve, a történelmi térképeken megjelenő nevek), majd ennek az aprólékos munkának az eredményét nyomtatásban és egy digitális adatbázisban kívánják megjeleníteni. Tamás Csilla, a program erdélyi irányítója úgy véli, bizony sietni kell a helynevek felgyűjtésével, mivel az élő nyelvi gyűjtéshez egyre kevesebb idős adatközlőt lehet megkeresni, akik helyi viszonylatban sok olyan helynévnek vannak birtokában, amelyek nem szerepelnek írott dokumentumokban, csupán az emlékezet őrzi azokat.
Ahhoz, hogy az adatgyűjtés egységes legyen, a program résztvevőinek el kell végezniük egy erre vonatkozó módszertani képzést. Jelenleg Kolozsváron Csomortáni Magdolna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tanszékének oktatója, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen a Sapientia hallgatói körében Tamás Csilla tart ilyen jellegű felkészítőt. Ezer település van Erdélyben, ahol laknak magyarok, ehhez a munkához ötszáz, de legkevesebb háromszáz emberre lenne szükség, hogy mindenkinek csak két-három települést kelljen felvállalnia, de egyelőre csak húszan vannak, és az egyetemi hallgatók közül többen egy idő után elbizonytalanodnak a sokrétű munka miatt – mondja az erdélyi programvezető.
Tény: a magyar helynevek összegyűjtése és dokumentálása nagyon fontos eleme a magyarság múltbéli és jelenkori történetének. Az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek ebben a nemzeti feladatban való részvétele arról tanúskodik, nem volt hiábavaló az elődök munkálkodása az erdélyi magyar tudományosság összefogása érdekében.
