Egyik nap ijedten állított be hozzánk az egyik szomszédasszony, hogy segítsen neki édesanyám, mert Domi fia nagy beteg, és a ricinust nem akarja elfogadni. Édesanyám azonnal lement, és amikor néhány perc múlva visszajött, azt mondta, hogy minden rendben, a kis beteg már el is felejtette a ricinus ízét.

Egy másik alkalommal szintén jött a szomszédasszony, hogy a férjének másnap születésnapja van, de ő nem tud tortát sütni. Édesanyám meghallgatta, és kis idő múlva már ott párolgott az asztalon a szépen rezgő piskóta, és hozzálátott a krém kikavarásához is.

Tízéves lehetettem, amikor két fiatal hölgy kereste meg édesanyámat. Elmondták, hogy a Napkelet utcában meghalt egy magatehetetlen bácsi felesége, és felváltva gondozni kellene a beteget. Másfél évig gondozták szegényt, hol édesanyám vitte az ételt, mosott és takarított, hol a másik két hölgy.

Vasárnaponként az ószerre járt többedmagával, hogy pótolja kevés fizetését. Amikor megfázva hazajött, nem ment be a szobába a meleg csempekályhához, hanem hogy spóroljon, petróleumlámpán főzte meg az ebédet. Mindezek mellett zoknit, kesztyűt és sapkát kötött mindegyikünknek. Ünnepekre finom ebédet főzött, és nem hiányzott sem a sütemény, sem az ajándék. Karácsony estéjén kint játszottunk az utcán a többi gyerekkel, míg fel nem csendült édesanyánk kellemes hangja. Behívott minket, hogy nézzük meg, jött-e hozzánk az angyal. Gyorsan szaladtunk felfelé, és miután a konyhában hamar levetkőztünk, már nyitottuk is ki a szobaajtót, ahol állt a plafonig érő karácsonyfa, égtek rajta a gyertyák, alatta pedig ott volt a sok ajándék, de nemcsak nekünk, hanem az udvar többi gyerekének is. Édesanyám könnyes szemmel nézte örömünket.

Hiszem, hogy voltak, vannak és lesznek önfeláldozó, drága édesanyák. Kívánok nekik sok jó egészséget anyák napja alkalmából.

Ferencz Béla Gyula,

a Szilvássy Carola Református ­Szeretetotthon lakója,

Sepsiszentgyörgy