Ami egynek öröm, másnak keserűség: úgy tűnik, hogy a Brassó és Bákó közé tervezett, Háromszéken is áthaladó autópálya építésének Szentkatolna lesz az egyik vesztese. A község határában ugyanis több tucat hektárnyi termőterületet fognak kisajátítani.
Remény még van, de nagyon kevés – tudtuk meg Tusa Levente szentkatolnai polgármestertől, akihez azért fordultunk, hogy megtudjuk: változott-e valamit a helyzet a község határát is érintő autópálya ügyében. A téma forró: a tegnapi tanácsülésen is ezt firtatták a tanácstagok. Tusa Levente polgármester – aki gazdálkodóként maga is érintett – kifejtette: gyakorlatilag magas szinten, az emberek elégedetlenségét figyelmen kívül hagyva rajzolták az autópálya nyomvonalát, már a geológiai felméréseket is elvégezték, ez azt jelzi, hogy nagyon előrehaladott szakaszban van a dolog, vajmi keveset lehet ellene tenni.
„Az autópálya kapcsán ezelőtt pár hónappal Hatolykán, Martonfalván és Márkosfalván is tartottunk falugyűléseket. Névsor szerint felolvastam az embereknek, hogy kiket érint a dolog, Akkor – az autópálya építésével foglalkozó ügynökségtől lekért iratok szerint – kétszáz méter széles parcelláról beszéltek. Ha ezt az érintett földekre rávetítem, akkor kiderül, hogy a községtől nyolcvan hektár földet vesznek el. Ez azt jelenti, hogy az autópálya építése a legsiralmasabban Szentkatolnát érintené. Utána még voltak a hivatalos szervekkel egyeztetések, akkor beszéltek már hetven méterről is, de azt is érteni lehetett, hogy a 130 méteres különbözet is egyfajta biztonsági zónaként szolgálna. Megegyeztünk, hogy meghívjuk a pályával foglalkozókat a községbe, falugyűlésre, ez a mai napig nem jött össze” – mondotta az elöljáró. Tusa Levente szerint a legutóbbi ígéret szerint jövő kedden érkezik valaki, akivel szűkebb körben tárgyalni tudnak, de a polgármester ehhez sem fűz már nagy reményeket. „Sajnos nem látok esélyt jelentős változásra, tavaly ősszel már felmérték a község területét, harminc méteren végeztek fúrásokat, akkor is összetapostak mindent. Amikor kérdőre vonták őket, azt mondták, hogy a polgármester tud róla, ami nem volt igaz, én is a helyszínen szembesültem a munkálatokkal” – mesélte.
A köd még sűrűbb a vázolt helyzetnél, ugyanis az esetleges kisajátítások után járó kárpótlásról sem tudni semmit. „Elég bonyolult a helyzet, mert a földekre úgynevezett zsebszerződések is vannak, vagyis az emberek egymás között vették-adták a parcellákat. Persze történtek közjegyző előtt kötött adásvételi szerződések is, de konkrétan senki nem tud semmit. Viszont ha azt nézzük, hogy a sepsiszentgyörgyi terülőútnál milyen pénzeket fizettek, akkor valószínű, hogy nem a reális értéket fogják kifizetni” – magyarázta a gondokat Tusa Levente, aki úgy értesült: a szentgyörgyi határban legtöbb húszezer lejt adtak egy hektár földért, amikor a valós érték nagyjából húszezer euró.
A polgármester úgy tudja, a nyomvonal eredetileg érintette volna Kovásznát, onnan haladt volna Lécfalva, majd Zabola, Gelence érintésével Ozsdola irányába, de ebből végül semmi nem lett. „A tanácsülésen most is felmerült, hogy Csernátont miért kerülték ki, de erre senki nem tud választ adni. A mostani nyomvonal úgy néz ki, hogy Lécfalváról közelíti meg Márkosfalva és Martonfalva határát, ahol a volt istállók mögött halad el, onnan a Burgonyakísérleti Állomás (Kézdivásárhely és Csernáton között – szerk.) földjein át megy torjai határába, ott lesz a rávezető körforgalom, onnan pedig Lemhény felé vezet” – vázolta Tusa Levente.