BirkózásNyolc sepsiszentgyörgyi továbbjutó

2025. május 5., hétfő, Sport

Csütörtöktől szombatig Marosvásárhelyen tartották meg az ifjúsági IV-es korosztály (11–13 évesek) számára meghirdetett birkózó országos bajnokság zónaszakaszát, amelyen két sepsiszentgyörgyi klub színeiben tizenkét sportoló lépett szőnyegre. A megszokottól eltérően a szakszövetség arról határozott, hogy idén csak két körzeti viadalt szervez, így a székelyföldi megyeszékhelyen több mint húsz csapat képviseletében mintegy 260-an harcoltak a döntőbe jutásért.

  • Fotó: Facebook / Federatia Romana de Lupte
    Fotó: Facebook / Federatia Romana de Lupte

Az eddigi bevált szokással ellentétben az ifjúsági IV-es korosztály számára meghirdetett birkózó országos bajnokságban idén a négy helyett csak két zónaszakaszt rendeztek, az elsőt Marosvásárhelyen, a másodikat pedig Konstancán. Előbbi helyszínen léptek szőnyegre a háromszéki sportolók is – a Sepsi ISK-tól nyolcan, a Sepsiszentgyörgyi MSK-tól négyen –, akik közül nyolcan harcolták ki az egy hónap múlva esedékes buzăui döntőn való szereplés jogát. A versenykiírás szerint ez alkalommal súlycsoportonként a legjobb hat jutott a fináléba, a tornagyőztesek pedig kiemeltek, így a folytatásban jobb sorsolásra számíthatnak.

A Kertész Dávid, Hatos Péter és Kertész Mátyás edzette sportiskolás versenyzők közül Pénzes Bence (75 kg) és Jakab Lehel (85 kg) döntőt veszítve második lett, Zoltáni Tas (95 kg) megnyerte a harmadik helyért kiírt párharcot, míg Váncsa László (68 kg) a negyedik pozícióból jutott a döntőbe. Jól küzdött, meccset is nyert, ám sajnos mégis lemaradt a döntőről Benkő Samu (48 kg), Paizs Előd (36 kg), Paizs Barna (36 kg) és Nagy Botond (32 kg). A Sepsiszentgyörgyi MSK részéről mind a négy résztvevőjük kiharcolta a döntőt, Mátéfi Árpád tanítványai közül Eirini Hadji­panayiotou (40 kg) remek teljesítménnyel megnyerte a kategóriáját, Livia Dârjan (40 kg) és Szőcs Karád (40 kg) a második helyen zárt, míg Ene Dávid (44 kg) a harmadik helyen végzett. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2025-05-05: Sport - Tibodi Ferenc:

Háromszor jön megyénkbe a díjugratók mezőnye (Lovassport)

Jubilál a Székelyföldi Regio­nális Díjugrató-bajnokság, hiszen a tizedik kiírásához érkezett a Kovászna, Maros és Hargita megye díjugratósportját összefogó és megmozgató küzdelemsorozat. Akárcsak egy éve, a pontvadászat 2025-ben is hét fordulóból áll, és Háromszék idén is három megmérettetésnek lesz a házigazdája.
2025-05-05: Szabadidő - :

Mit süssünk ma? (Rebarbarás-almás muffin)

Hozzávalók: 2 tojás, 1 csésze (2,5 dl) cukor, 1 csésze tej, ½ csésze olaj, 2 csésze liszt, 1 tasak sütőpor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja; a töltelékhez: 3 alma, 6 db kb. 25–30 cm-es rebarbaraszár, cukor, fahéj.