A szép közelségének óhaja indítja el az embert a műgyűjtés útján. Az sem mellékes, milyen barátságok születnek általa, észrevétlen mennyi élményt és tudást ad egy-egy műalkotás megvásárlása. Ezekről is szólt a Made in Sepsi ArtBrunch keretében Hogyan lettem műgyűjtő? címmel az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében kedden tartott beszélgetés során Antal Álmos főorvos, Szarvadi Loránd üzletember és Virágh Gábor programozó Száraz Anna kérdéseire válaszolva.
Antal Álmos előbb az alkotókkal – Baász Imre, Nagy Lajos, Ütő Gusztáv, Albert Levente – barátkozott, majd harmincadik születésnapjára lepte meg magát az első alkotással. Baász színes pasztellje azóta is megbecsült helyet foglal el gyűjteményében. A gyűjtés és érdeklődés idővel alakul ki. Vásárolt már aukciókon, magánemberektől, néhány nála levő darab Bedő Rudolf, illetve Domokos Géza gyűjteményéből származik, de az igazi élményt számára az jelenti, ha az alkotók műtermébe beléphet, bejárhatja azt, és elbeszélgethet, kicsit közelebbről megismerheti a művészeket. Nem mindegyikük kitárulkozó, könnyen megközelíthető, de nem is lehetetlen a jó viszonyt kialakítani. Neki sikerült többek közt Páll Lajossal, Vinczeffy Lászlóval, Vetró Andrással, Márton Árpáddal és Albert Leventével is barátságot ápolnia. S hogy mekkora műgyűjtő? Hát csak akkora, mint amennyire nagy város Sepsiszentgyörgy – mondotta.
A Bálványos Resortot irányító Szarvadi Loránd arról mesélt, bár mindig is vonzotta a szép, mégis valahol a szükség alakította úgy, hogy ma műgyűjtőkké lettek, és mintegy hatszázötven alkotással és háromszázötven fotográfiával bírnak. A 2010-ben életre hívott Bálványosi Művésztábort valamennyire a gyergyószárhegyi művésztábor utódjának tekinti, mert annak magja, „nagy öregjei” folyamatosan igent mondtak meghívásukra. Jó a társaság, az általuk kínált feltételek, szívesen járnak hozzájuk, ezért szeptemberben már tizennegyedik rendezvényükre készülnek. Abban hisz, hogy a műveket minél többeknek meg kell mutatni – más is örvendjen látványuknak, a szemlélőknek legyen szebb napjuk –, ezért nemcsak a szálloda köztereit, hanem szobáit is eredeti alkotásokkal teszik egyedivé. Jó hírnevük miatt a 2017-ben először szervezett monumentális szobrásztáborba japán, német, török és svájci művészek jelentkeztek.
Virágh Gábor születésileg nagybányai, dédnagymamája a híres művésztelep tanítványa volt, nagytatája vásárolt a kor híres művészeitől, de – mint fogalmazott – „nem folyik festék az ereiben”. A nagybányai képeket sem érzi annyira magáénak, de sokáig a kortársak sem érdekelték, pedig Budapesten találkozott komoly alkotókkal. Szemlélete akkor változott meg, amikor kiderült, baráti társasága ismeri Tóth Lóránt grafikust, „aki festeget is”. Képei nem mindenkinek valók – kicsit ijesztőek, furcsák vagy éppen morbidak –, de neki megtetszettek. Megtetszettek, mert a művészt megismerve a műveket, azok tartalmát és szimbólumait is megismerte. Látta, az alkotási folyamat mennyire alapos, miként zajlik az előkészítés, miként fogalmazódik meg a téma, milyen társadalomkritikai utalások fedezhetők fel benne. Tóth Lóránt által került kapcsolatba más kortárs művészekkel, például az EMŰK-ben éppen kiállított Juhos Sándorral is – osztotta meg történetét Virágh Gábor.
A beszélgetés jelentős részében a meghívottak vetített képes előadáson mutatták meg a birtokukban levő műtárgyakat és osztották meg azok történeteit. A festmények, szobrok és kerámiák látványa még digitális valóságukban is lázba hozták a szép számban megjelent érdeklődő sereget: néha az előadót megelőzve mondták be az alkotók neveit, néha információval segítették ki a hirtelen nem jól emlékező előadót. Antal Álmos főorvos volt az, aki végezetül úgy fogalmazott: jó, hogy létezik, mert űrt tölt be az Erdélyi Művészeti Központ, de az is látszik, hiányzik a városi képtár – sokan vannak, akik mihamarabb visszavárják azt.
