SepsiszentgyörgyPrefektusi számvetés

2025. május 5., hétfő, Közélet

Sikerként könyvelhető el, hogy az elmúlt négy évben semmi nem zavarta meg a társadalmi békét a megyében, s ezért nem csak a rendfenntartó erőket illeti dicséret, hanem elsősorban az öntudatos, békés polgárokat – vélekedett Ráduly István. A prefektus legutóbbi sajtóértekezletén az intézmény múlt évi tevékenységi adatait is alapul véve úgy értékelte, jó volt a szakmai együttműködés az állami intézményekkel, valamint a megyei és helyi önkormányzatokkal, ezt mutatja az is, hogy viszonylag kevés helyhatósági döntés került a közigazgatási bíróság elé, illetve a prefektúra alárendeltségében működő közszolgálatok tevékenysége folyamatosan javult.

  • Ráduly István prefektus. A szerző felvétele
    Ráduly István prefektus. A szerző felvétele

Az intézmény tevékenységéről szólva Ráduly István elmondta, hogy a jogi osztály munkatársai tavaly összesen több mint 16 ezer aktát vizsgáltak meg. A helyi képviselő-testületek 4057 határozatot hoztak, a megyei tanács 265-öt, a polgármesterek 11 263 rendeletet bocsátottak ki, a megyei tanács elnöke pedig 541-et. Ezek közül a jogászok összesen 272 dokumentumban találtak hibát. A képviselő-testületek és polgármesterek a kifogásolt határozatok/rendeletek közül 173-at visszavontak vagy módosítottak, 99-et végül a prefektúra megtámadott a közigazgatási bíróságon.

A prefektus újságírói kérdésre válaszolva úgy vélte, a normalitás és a jó intézményi együttműködés jele, hogy a vitás kérdésekben általában sikerült dűlőre jutni, és csak ezerből hat döntés esetében kellett az ítélőszékhez fordulni, illetve a határozatok, rendeletek kevesebb mint két százalékánál merült fel jogi aggály. A kormányhivatal vezetője azt is elmondta, hogy a prefektúrához a múlt évben 764 petíció futott be. Ebből 65 tárgya volt terület- vagy ingatlan-visszaszolgáltatás, a korábbi években ezek jelentették az oroszlánrészt. A legtöbb petíció, azaz 610 a gépjármű-bejegyzési és gépkocsivezetői jogosítványokat kibocsátó iroda tevékenységét érintette. A leggyakoribb panasz az elméleti és a gyakorlati vezetői vizsga közötti időre vonatkozott. Ráduly István emlékeztetett, évek óta törekedtek arra – egyebek mellett „kölcsönrend­őrökkel” szervezett maratoni vizsgáztatásokkal –, hogy a többhavi várakozást legtöbb kéthetesre csökkentsék. A személyzethiányt sikerült orvosolni, így most három hét a várakozási idő.

A prefektus ugyanakkor nyugtázta, hogy a járműbejegyzés szerencsére olajozottan működik, egyik napról a másikra intézhető, ez is a személyzeti bővítésnek köszönhető. Ráduly István azt is elmondta: jó lépésnek bizonyult, hogy az irodát a Sepsi Value Centre-be helyezték el, a körülmények sokkal ügyfélbarátabbak, és a belügyminisztérium is jelezte, hogy más megyékben is lehetőleg kövessék ezt a példát, ha lehetséges. Ráduly István kitért még a szintén a prefektúra alárendeltségébe tartozó útlevélosztályra, amely szerinte kifogástalanul működik, annak ellenére, hogy vannak személyzeti gondjaik. Elmondta továbbá, hogy ő és a két alprefektus közel 140 személyt fogadtak meghallgatáson, a legtöbben, 126-an a prefektust keresték meg különböző ügyekkel. Minden hónapban tartott meghallgatást a megye többi városában is, ezeken összesen húsz személy jelent meg. A polgárok által felvetett problémák számottevő része azonban olyan kérdésekről szólt, amelyek nem tartoznak az intézmény hatáskörébe, vagy folyamatban lévő perek tárgyát képezik, illetve többször tapasztalták, hogy az emberek inkább tanácsért keresték fel őket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2025-05-05: Közélet - Mózes László:

Bepillantás a díszlettervezők világába (Szent György Napok)

Színház- és kultúrakedvelők számára igazi ínyencfalatot jelentett az a kedd délutáni beszélgetés, amelyen Bagossy Levente Jászai Mari-díjas budapesti díszlettervező ismertette a Tamási Áron Színház előcsarnokában kiállított, rendkívüli igényességgel és alapossággal összeállított makettjeit, színpadterveit, Damokos Csaba sepsiszentgyörgyi dizájner pedig filmes és színházi munkáiról szólt.
2025-05-05: Közélet - Bartos Lóránt:

Belépett az RMDSZ-be az esztelneki polgármester

Egyhangúlag Salamon Balázst választották az RMDSZ Esztelnek Községi Szervezete élére az április 29-i tisztújító közgyűlésen. A polgármester korábban az Erdélyi Magyar Szövetség színeiben, a tavalyi választásokon pedig már függetlenként jutott újabb mandátumhoz.