Az elnökválasztás tegnapi első fordulójában George Simion végzett az első helyen rendkívül magas, a tavalyi választáson Călin Georgescu eredményét is meghaladó, 40 százalék körüli szavazataránnyal. A második helyért folyó küzdelem a tegnap éjszakai lapzártakor még nagyon szoros volt Nicușor Dan (20,67 százalék) és Crin Antonescu (20,59 százalék) között, közel 98 százalékos feldolgozottságnál Antonescu elismerte vereségét.
A tavaly novemberi, érvénytelenített voksolásnál nagyobb arányban járultak az urnákhoz a romániai választópolgárok tegnap a megismételt elnökválasztás első fordulójában, a magyarlakta megyékben viszont a részvétel elmaradt az országos átlagtól. Az exit pollok ezúttal pontosabbak voltak, hisz a szavazás lezárulta után az Avantgarde és a CURS is Simion győzelmét hirdette (ugyan csak 30 százalék körüli eredménnyel), a másik két jelöltet pedig az Avangarde holtversenyre tette, a CURS pedig 2 százalékos előnyt jósolt a PSD–PNL–RMDSZ jelöltjének.
„A román méltóság győzelme”
„Ez több volt, mint egy választás, ez a bátorság, a bizalom és a szolidaritás bizonyítéka volt” – jelentette ki videóüzenetében George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és államfőjelöltje az urnák lezárása után. Simion ugyanakkor azt ígérte, hogy nem fogja elárulni támogatói bizalmát.
„Ez nem csak egy választási győzelem, ez a román méltóság győzelme, azoknak a győzelme, akik nem vesztették el a reményt, akik még mindig hisznek a szabad, megbecsült, szuverén Romániában” – fogalmazott.
Simion továbbá megköszönte a diaszpórában élő román állampolgároknak a jelentős részvételt. Közölte, hogy ezután is elkötelezett híve marad Călin Georgescunak, akit „a jog szerint megilletne az elnöki szék”, és Romániának az ő bölcsességére és víziójára van szüksége – tette hozzá. „Nem magamnak akarom a hatalmat. Azért vagyok itt, hogy visszatérjen az alkotmányos rend. Demokráciát akarok. Normalitást akarok. És egyetlen célom van: visszaadni a román népnek azt, amit elvettek tőle” – mondta a politikus.
Ez egy új kezdet
Nicușor Dan független elnökjelölt az exit poll előrejelzések közzététele után kijelentette, a politikusoknak még hosszú utat kell megtenniük, hogy felérjenek az általuk képviselt közösségek törekvéseihez, ugyanakkor ezt az eredményt egy új kezdetnek nevezte.
„A demokrácia a közösségekről, azok problémáiról és törekvéseiről szól, és szeretnék gratulálni mindegyik jelölt szavazótáborának ahhoz a vitához, amelyet főleg a közösségi médiában folytattak. (...) Nekünk, politikusoknak hosszú utat kell még megtennünk, hogy felérjünk az általunk képviselt közösségek törekvéseihez” – fogalmazott. Köszönetet mondott továbbá az őt támogató közéleti személyiségeknek, a kampányát adományokkal segítőknek és az önkénteseknek, akik három hónapon át mellette dolgoztak. „Itt a román állampolgárok bizalmáról van szó. (...) Ez egy új kezdet, és mindannyiunk felelőssége, hogy tisztességesen járjunk el” – tette hozzá.
Az élet megy tovább
Crin Antonescu, a kormánykoalíciós pártok közös jelöltje éjjel fél egykor elismerte vereségét, miután a szavazatok 97 százalékos feldolgozottságánál Nicușor Dan megelőzte a második helyen. „A szavazatok beszélnek, az állampolgárok beszéltek. Úgy gondolom, hogy emelt fővel távozom ebből a versenyből. Az emberek szavazatát tiszteletben kell tartani” – mondta, majd köszönetet mondott azoknak, akik rá szavaztak. Osztja szomorúságukat ezen az estén, de az élet megy tovább – fogalmazott, hozzátéve: tapasztalata alapján már nincs esély arra, hogy Bukarest főpolgármesterét visszaelőzze a második fordulóba jutáshoz. „Nem tudom, hogy mit fog tenni a koalíció, én nem voltam a koalíció része. Én egy programot, elképzelést mutattam be, és néhány ember rám szavazatot. Arra biztatom őket, hogy belátásuk szerint döntsék el, melyik jelölt felel meg jobban azoknak a gondolatoknak, amiket én bemutattam. Arra biztatom őket, hogy nem maradjanak távol a választás második fordulójától” – mondta még Crin Antonescu.
Ponta szerint nagy a nyomás
Victor Ponta független jelölt 13,3 százalékot ért el, és szerinte az a tény, hogy az exit poll felmérésekben megkérdezettek fele nem mert válaszolni a kérdezőbiztosoknak, azt mutatja, hogy „nagy baj van Romániában”, a kormánypártok részéről érzékelt hatalmas nyomás rég nem tapasztalt félelemérzetet keltett az emberekben. „Egy kis csapattal rendelkező, nagy erőkkel küzdő jelölt sikertörténete az enyém, és látni fogják, hogy ez a történet folytatódik” – jelentette ki az urnák lezárása után a kampányközpontjában. Hozzátette: reményei szerint hétfőtől megszűnik „ez az elviselhetetlen nyomás” a koalíciót alkotó pártok és a kormány részéről.
A választóknak mindig igazuk van
Elena Lasconi az exit poll eredmények közzététele után kijelentette, hogy a romániai választóknak mindig igazuk van, és továbbra is harcolni fog azért, hogy Románia megszabaduljon a korrupt és rothadó rendszertől, amely az állam minden intézményét behálózta. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az exit poll felmérések során megkérdezett választók csaknem fele nem kívánt válaszolni a kérdezőbiztosok kérdéseire. Így a szavazatszámlálás eredménye nagy meglepetéseket tartogathat – vélekedett Lasconi.
Arra a kérdésre, hogy kire fog szavazni a második fordulóban, az USR elnöke kitérő választ adott, közölve, hogy a szavazatszámlálás lezárta után fog erről nyilatkozni.
Ciolacu nem mond le
Crin Antonescu bejut az elnökválasztás második fordulójába – jelentette ki az exit poll eredmények közzététele után Marcel Ciolacu miniszterelnök az újságíróknak a kampányszékhelyről való távozásakor. Arra a kérdésre, hogy a koalíció jelöltje eredményének tükrében szándékában áll-e lemondani a tisztségéről, Ciolacu azt válaszolta: „Miért kellene lemondanom? Én nem indultam a választáson.” Ciolacu ugyanakkor „komolytalannak” nevezte Victor Pontát. „Egy párttagnak tiszteletben kell tartania a párt döntéseit. (...) Megosztotta a szavazatokat. Ha nem így történt volna, Antonescu végzett volna az első helyen” – szögezte le a PSD elnöke.
Külföldön is lezárult a szavazás
Romániai idő szerint tegnap 21 órakor véget ért a szavazás a külföldi szavazókörzetekben is, ahol közel egymillió román állampolgár járult az urnákhoz az elnökválasztás első fordulójában – tájékoztatott a külügyminisztérium. A közleményben emlékeztettek, hogy a külképviseleteken három napon át lehetett szavazni, az összesen 965 szavazókörzetben 71 órán át várták a külföldön tartózkodó választópolgárokat. A külföldi szavazóhelyiségekben a legjobb körülmények között zajlott a szavazás, 973 129 állampolgár élt alkotmányos jogával – tették hozzá a közleményben.
Tegnap este kilenc órakor 53,24 százalékos részvétellel 9 571 727 polgár szavazatával zárult az elnökválasztás első fordulója. A jelenlét majdnem egy százalékkal volt nagyobb, mint tavaly novemberben, amikor 9 436 924-en voksoltak. Külföldön most 177 847-tel szavaztak többen, mint tavaly.
Estére Háromszéknek is sikerült lekerülnie a negatív dobogóról, itt végül 38,56 százalékos volt a részvétel, tavaly az első fordulóban 43,59 százalék szavazott.