Sepsiszentgyörgyi Művészeti és NépiskolaSzőke Zsolt az új igazgató

2025. május 6., kedd, Közélet

Szőke Zsolt személyében tegnaptól új igazgatója van a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolának. A tisztség azután üresedett meg, hogy az intézményt tíz éven át vezető Gáj Nándort Kovászna Megye Tanácsának alelnökévé választották.

  • Tamás Sándor tanácselnök (jobbról) gratulál Szőke Zsoltnak; középen Gáj Nándor. Fotó: Kovászna Megye Tanácsa
    Tamás Sándor tanácselnök (jobbról) gratulál Szőke Zsoltnak; középen Gáj Nándor. Fotó: Kovászna Megye Tanácsa

Szőke Zsolt 2009-ben végzett a Brassói Transilvania Egyetem pénzügyi szakán, mesteri tanulmányokat ugyanott folytatott, 2018-tól a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársa – közölte a megyeháza sajtóirodája. Az új igazgató fontosnak tartja a csapatmunkát, úgy véli, a kultúra és a turizmus kiegészíti és erősíti egymást.

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola három területen tevékenykedik: művészeti oktatás, felnőttképzés, illetve táborszervezés, melyek keretében nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok, a népi kultúra ápolására, a szellemi értékek megőrzésére, azok terjesztésére, valamint az önfejlesztés lehetőségeinek megteremtésére. (sz.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2025-05-06: Belföld - :

Simion és Dan verseng a legfőbb tisztségért

Lezárult tegnap a vasárnapi államfőválasztás során külföldön és belföldön leadott szavazatok megszámlálása. A végleges eredmények szerint a második fordulóban, május 18-án a Simion–Dan páros verseng a legfőbb állami tisztségért.
2025-05-06: Közélet - :

Figyelmeztető lövések Málnáson

Tűzfegyverrel kényszerítettek megállásra két motorost a rendőrök május 1-jén Málnáson – közölte tegnap a Kovászna megyei rendőrség sajtóirodája. Ugyanakkor a munka ünnepe alkalmából meghosszabbodott elmúlt hétvégén történtekről is küldött összegzést az intézmény.