Labdarúgás, 2. LigaSaját közönségük előtt maradtak alul

2025. május 7., szerda, Sport

Az élvonalba jutását matematikailag már korábban bebiztosító FK Csíkszereda hétfőn hazai környezetben 3–2-re kikapott az FC Metaloglobus Bukarest együttesétől a másodosztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának nyolcadik fordulójában. Ilyés Róbert csapata legutóbb közel egy hónappal ezelőtt győzött, azóta kétszer döntetlent játszott és háromszor vereséget szenvedett.

  • Fotó: Facebook / FK Csíkszereda
    Fotó: Facebook / FK Csíkszereda

Az első negyedórában többet kezdeményeztek a házigazdák, majd ezután a vendégek kezdtek veszélyesebben játszani, a 16. percben a vezetést is megszerezhették volna, azonban Dragoș Huiban előkészítését követően Adrian Sârbu néhány méterről a keresztléc fölé lőtt. Az első félidőben erőtlen támadójátékkal előrukkoló Csíkszereda a 42. percben került hátrányba, ekkor Georgian Honciu szöglete után Yassine Zakir senkitől sem zavartatva közelről a jobb alsóba továbbított. A fővárosi csapat a ráadásban növelte előnyét, Raul Palmeș tévedését kihasználva Sârbu tört kapura, aztán 17 méterről a hosszú felsőbe bombázott (0–2).

Ilyés Róbert vezetőedző szünet után hármat cserélt, így a piros-fekete mezesek rögtön nyomás alá helyezték ellenfelüket. Anderson Ceará kísérletét még védte Cristian Nedelcovici, aki az 58. percben már tehetetlennek bizonyult, hiszen Soufiane Jebari megpattanó beadásából az érkező Babati Benjamin a hálóba fejelt (1–2). Nagyon rövid ideig örülhetett a hazai együttes, ugyanis a Ianis Zicu irányította alakulat néhány perccel később újabb védelmi megingást fordított a javára. Ezúttal Csürös Attila hibázott, így a rivális ellentámadást vezethetett, amelynek végén Zakir passzából a csereként beállt Alexandru Irimia visszaállította a kétgólos különbséget (1–3).

A székelyföldi gárda nem adta fel, a hátralévő időben sorra alakította ki a lehetőségeket: Jozef Dolný közelről a kapufát eltalálta, akárcsak Anderson Ceará szabadrúgásból, viszont utóbbinál a labda Jebari irányába pattant, a középpályás pedig a bal alsóba tekert (2–3). A Hargita megyei csapat a hajrában az egyenlítés reményében rohamozott, ám a bukaresti kapus bravúrral hárította Fülöp Loránd és Anderson Ceará löketét, így az FK Csíkszereda folytatta a gyenge eredmények sorozatát. A találkozó kisebb tömegverekedéssel zárult, ellenben a kedélyek rövid időn belül lecsillapodtak.

Eredmény, 2. Liga, felsőházi rájátszás, 8. forduló: FK Csíkszereda–FC Metaloglobus Bukarest 2–3 (gólszerzők: Babati Benjamin 58., Soufiane Jebari 80., illetve Yassine Zakir 42., Adrian Sârbu 45+1., Alexandru Irimia 61.). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2025-05-07: Sport - :

Gőzerővel készülnek a magyar bajnokságra (Karate)

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club karateszakosztályának néhány versenyzője a múlt hétvégén két fronton is próbára tette magát. Török Panka a magyar fővárosban képviselte a háromszéki egyesületet, míg további öt sportoló Petrozsényben pallérozódott.
2025-05-07: Sport - :

Otthon juthat döntőbe a Paris Saint-Germain (Labdarúgás, Bajnokok Ligája)

A francia bajnok Paris Saint-Germain idegenben aratott egygólos sikerét követően hazai környezetben fogadja az Arsenal csapatát a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. A ma 22 órakor kezdődő találkozót a Digi Sport 1 élőben közvetíti.