A francia bajnok Paris Saint-Germain idegenben aratott egygólos sikerét követően hazai környezetben fogadja az Arsenal csapatát a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. A ma 22 órakor kezdődő találkozót a Digi Sport 1 élőben közvetíti.
Mindkét gárda az első BL-sikerére és a második döntőbe jutására hajt, az Arsenal 2006-ban éppen a párizsi Stade de France-ban bukott el a Barcelona ellen, míg a Paris Saint-Germain 2020-ban Lisszabonban kapott ki a Bayern München együttesétől. A mostani szezonban a csapatok a londoni odavágó előtt már találkoztak egymással, az alapszakasz második fordulójában az Arsenal hazai környezetben győzött (2–0). Luis Enrique legénysége sorozatban harmadik Premier League-riválisát búcsúztathatja, a nyolcaddöntőben a Liverpool, a negyeddöntőben pedig az Aston Villa volt az „áldozata”. A francia alakulat számára jó előjel, hogy idegenben megnyerte a párharc első felvonását, mivel korábban 19 alkalommal győzedelmeskedett vendégként az első mérkőzésen az európai kupasorozatokban, és csak egyszer, a Bajnokok Ligája 2018–2019. évi kiírásának nyolcaddöntőjében búcsúzott. Ezzel szemben a londoni csapatnak még sosem sikerült megfordítania egy európaikupa-párharcot hazai vereség után, mind az öt esetben kiesett. Mikel Arteta irányítása alatt az angol együttes első hazai vereségét szenvedte el a múlt héten a Bajnokok Ligájában, ugyanakkor a francia gárda – amely először diadalmaskodott az Arsenal felett három döntetlent és két vereséget követően – a kilencedik összecsapását vette sikerrel a legrangosabb európai kupasorozat mostani idényében, ami új csúcs a francia klubok történetében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.