A Székelyföldi Vadászati Múzeumban április 17-én tartott könyvbemutatón a Határjárók a Kárpátokban sorozat hetedik, 2025-ben megjelent, A Kárpátkanyar hegyei, Bánkota-hágó – Predeál című kötetet ismertették. E mai székelyföldi, erdélyi határjárást néhai Molnár Sándor csíkszeredai természetjáró, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke alapozta meg, a határjárók a Magyar Királyság egykori határszakaszát követik a Kárpátokban. Méterre pontosan haladnak Magyarország és Románia 1920 előtti, jobbára hegygerinceken húzódó határvonalán, amely a trianoni békediktátum előtt elválasztotta a két országot, céljuk e határszakasz mai állapotának feltárása, felleltározása, ezeket az útvonalakat leírják, dokumentálják, fényképekkel látják el és kötetekben adják ki, eddig hét kiadványt sikerült megjelentetniük.

A könyvbemutatón Miklós Árpád ismertette röviden a székelyföldi határtúra-mozgalmat, szólt e folyamat életre hívójáról, Molnár Sándorról (1970–2023), aki az első hat kötet szerzője is. E mozgalomból született 2003-ban a Kárpát Gyepű Egyesület, amely később az országos EKE tagszervezetévé vált. A terepbejárást Molnár Sándor halála után sem hagyták abba, folytatják a határszakaszok dokumentálását, a stafétabotot Kovács Lehel István vette át.

Halmok, oszlopok, vésetek

A Kárpátkanyar hegyei, Bánkota-hágó – Predeál című kötet szerzője, a Négyfaluban élő Kovács Lehel István (aki egyben az országos EKE egyik alelnöke is) a sepsiszentgyörgyi rendezvényen elmondta, korábban már megjelent két turistakalauza, e kötetek a Csukás-hegységet, illetve a Keresztény-havast ismertetik. A mostani kötet a Bodzai-havasok után következő részt mutatja be a Csukástól a Keresztény-havasig, illetve a Bucsecs-hegységig tartó vonulatot, ez a Kárpátkanyar. Mint fogalmazott, az 1888-ban kijelölt határ vonalát követik, akkoriban nagyon pontos térképek és leírások születtek, ez az első olyan határszakasz a világon, amelyet matematikai pontossággal, tudományos megalapozottsággal jelöltek ki és írtak le, ezt egy jóval későbbi, 1990-ben kiadott térkép is igazolta. Beazonosították a határjeleket – három különféle jel került a határra: oszlop, halom és véset –, vagy azok helyét, ugyanis ezek közül később számosat megsemmisítettek. Határoszlopokat nagyobb hegycsúcsokra, névvel ellátott magaslatokra helyeztek el, két oszlop között pedig határhalmokat öntöttek ki, sziklás részeken pedig felvésték az adatokat. A hetvenes években egy utász alakulat végigjárta a Kárpátok főgerincén a határvonalat azzal a céllal, hogy minden egyes határjelt megsemmisítsen: a határköveket felrobbantották, az oszlopokat ledöntötték, a sziklába vésett jelek viszont megmaradtak.

Kovács Lehel István sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóján. Fotó: Klárik Loránd

Terepbejárás előtt felkutatják a határszakaszhoz tartozó leírásokat, térképeket, próbálják emellett megismerni a térség történelmét, népszokásait, érdekességeket, illetve a határ menti településeket is. Ha szükséges, akár többször is bejárják, felmérik a megfelelő szakaszt, térképet készítenek és összegzik a leírást. Nagy hangsúlyt fektetnek a magyar helynévanyag összegyűjtésére, illetve használatára, de azt is látják, hogy a magyar helynévanyag kiveszőben van, a mai emberek már nem igazán ismerik a helyneveket. Át kell nézniük a korabeli újságokat is, a korabeli sajtóban ugyanis nagyon sok cikk ismerteti a határrendezés folyamatát, például azt is leírták, hogy a román–magyar vegyes bizottság hogyan ment fel a Csukás hegységbe, hogyan kezdték meg a határvonal kijelölését, ki volt a bizottság elnöke. Ez a határszakasz azért is érdekes, magyarázta Kovács Lehel István, mert ez az egyik legrégebb kijelölt határszakasz: II. Endre egy okiratban már 1211-ben leírta a Barcaság határvonalát, ezt tanúsítja Honterus 1538-ból származó térképe is.

Múltbéli történetek

Kötetükben a határvonal bejárását négy napra osztották fel, maguk is négynapos túra során járták be ezt a távot a Bánkota-hágótól indulva egészen Predeálig (ott volt az egykori határállomás), a Csukás-hegység, Grohotis vagy Grohotisz-hegység, a Baj- vagy Báj-havas és a Nagykőhavas vonulatait érintve. Ez összesen 70,9 kilométernyi túraútvonalat jelent, ezt a négynapos útszakaszt írták le mindenféle érdekességgel kiegészítve (például a második és harmadik napon viszonylag ismeretlen hegységekben jártak, olyan helyeken, ahol évtizedekig katonai gyakorlóterek működtek, így turisták számára azok megközelíthetetlenek voltak, ezt a térséget csak az elmúlt húsz évben kezdték felfedezni a természetjárók). Térképen beazonosították az összes határjelt, illetve helyüket, s azt is bejelölték, hogy azok ma milyen állapotúak: egy részük teljesen eltűnt, másokat felrobbantottak, néhányat azonban teljesen ép állapotban találtak meg. Ezen a határszakaszon összesen 24 oszlop volt (ma 5 romos állapotú, 19 teljesen megsemmisített), 265 határhalom (6 teljesen ép, 80 romos és 179 megsemmisített, de érdekesség, hogy két határhalom lecsúszott a gerincről a völgy irányába és 150–200 méterre az eredeti helyétől ép állapotban megtalálható), sziklavésetet 6-ot találtak, ezek mind épek, a szakaszon annak idején hat vám- vagy őrhelyet építettek fel.

Kovács Lehel István azt is elmondta, Reményik Sándor költő 1933 augusztusában mászta meg a Nagykőhavast, a Cenket és a Keresztényhavast is, egy teljes hónapot töltött Brassóban és megírta a Szemeimet a hegyekre emelem című, tizenkét versből álló ciklusát. A Nagykőhavashoz kapcsolódik A régi határkő című verse, és az egyik ottani határhalomnál készített fényképen látható a költő és három lelkésztársa. A kötetben bemutatnak hétfalusi csángó szokásokat is, például a havasi szénacsinálást vagy a sajt- és túrókészítést. Amikor számlálták a juhokat, a határ menti települések előnyben voltak: amikor Magyarországon volt adóösszeírás, áthajtották a juhokat Romániába, amikor pedig Romániában számláltak, akkor Magyarországra jött át a nyáj, így azok végül semmilyen összeírásban nem szerepeltek.

A Határjárók a Kárpátokban sorozat hét kötete. Fotó: Facebook / Vadon Egyesület / Klárik Loránd

Ezeken a hegyeken számos csempészútvonalat is kialakítottak, csempésztek mindent Magyarországról Havasalföldre és onnan vissza is. A korabeli sajtóban találták az alábbi esetet is: 1913. június 1-jén egy Tömös és Predeál közötti útszakaszon magyar katonák elleni támadásról számoltak be magyar és román nyelvű lapok, a rablóbanda elfogására összesen 720 magyar csendőrt vezényeltek ki a hegyekbe a hatóságok, akik 50–60 kilométernyi szakaszon követték az elkövetőket. További érdekesség, hogy 1916-ban augusztus 27-én a román betörésről a predeáli postáskisasszony táviratozott Brassóba, ott pedig mozgósították a magyar hadsereget. Aztán miután Averescu tábornok vezetésével a román katonák bevonultak Brassóba, megpróbálták szétlőni a Cenken lévő Árpád-szobor megmaradt talapzatát: a Kolostor utcából két napig lőtték ágyúval a szobrot, ám az sértetlen maradt. Aztán három katonát küldtek fel a hegyre, hogy dinamittal robbantsák fel, de így sem sikerült, mindhárman életüket vesztették, de a szobor akkor talpon maradt...

Pálinkát a juhásznak

A bemutatott határszakasz hadászati, stratégiai szempontból is igen jelentős volt, ez már az 1848-as forradalom és szabadságharc idején is megmutatkozott. Később, az első világháború a turistamozgalmat is súlyosan érintette, például az Erdélyi Kárpát-Egyesület 1910-től saját, Rákóczi Ferenc nevű menedékházzal rendelkezett a Nagykőhavason, azt 1916-ban eltalálta egy Predealról kilőtt ágyúgolyó, az épület lángra kapott és leégett. A második világháború idején a régi, 1937-ben felépített Csukás menedékházat egy vasgárdista csoport vette birtokába, fegyverraktáruk is volt, ott táboroztak, gyakorlatoztak.

Ezeken a gyönyörű hegyeken ma már nem a fegyverek, hanem főként a juhnyájakat kísérő kutyák veszélyeztetik a természetjárókat, a juhászok ugyanis alig törődnek a turisták testi épségével. A juhászt egy biztos módszerrel lehet jobb belátásra bírni: amikor megjelennek a kutyái, gyorsan kiabálni kell neki, hogy jöjjön és igyon egy pohár pálinkát, így hamar elhajtja kutyáit – magyarázta Kovács Lehel István. A határszakaszt bejáró túra a Brassót Bukaresttel összekötő főúton ér véget, Predeal környékén. Innen egyébként út vezet fel az egykori Susai menedékházig, amelyet ma már szállodává alakítottak. Ezen a részen is találhatók még ép határjelek, s hogy a múlt eme emlékjelei megmaradhattak, annak köszönhető, hogy azok, akik e jelzések megsemmisítését tűzték ki célul, trehány munkát végeztek. De ez szintén a múlt: a határtúrák résztvevői folytatják feltáró útjaikat, idén a Bucsecs-hegység történelmi emlékeit keresik: felmennek egészen az Omu-csúcsig, aztán onnan nyugat felé, Fundata irányában haladnak tovább...