A városnapok egyik, a fellépőket és a nézőket egyaránt közösséggé formáló helyszíne az ‘56-os emlékpark és a Plugor Sándor Művészeti Líceum udvara, ahol a közösségi színpadon három napon át váltják egymást a különböző ének-, tánc- és zenei csoportok, valamint hagyományosan itt tartják az Outsider Music Fest rendezvényt.
Ezen a helyen a gyermekek minden korosztálya lehetőséget kap a megmutatkozásra, óvodások, kis- és nagydiákok lépnek színpadra különböző műfajokban. A népzene és néptánc ezúttal is uralja a közel negyven produkciót, de modern tánc, zumba és aerobic is lesz, valamint magyar filmzene, nóta, kórusművek és több alkalommal hallhatunk ifjú hangszeres tehetségeket.
A szombaton 14 órától kezdődő, befogadó szellemiségű, fogyatékkal élő tehetséges fiatalok számára szervezett Outsider Music Fest fellépői közül egyik visszatérő a Tordasi Szivárvány Együttes, amely speciális istentiszteleten vesz részt vasárnap 11 órától a szemerjai református gyülekezetben, igét Makkai Péter református lelkész hirdet majd.
A közösségi színpad körülötti tér e három napra szimbolikusan nevet változtat, közösségi udvarrá alakul át, ahol minden korosztály – gyermekek, ifjak, szülők és nagyszülők – találhat kedvére valót.