Támogatás meddőséggel küzdő pároknak

2025. május 8., csütörtök, Család

Közvitára bocsátotta tegnap a munkaügyi minisztérium a mesterséges megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét, mely szerint a meddőséggel küszködő párok 15 000 lejes támogatást kaphatnak a szükséges gyógyszerek, illetve az országon belüli szakorvosi ellátás költségeinek kifizetésére.

  • Fotó: Pixabay.com
    Fotó: Pixabay.com

A dokumentum szerint az igényléseket 2025. november 30-ig lehet majd benyújtani, és legtöbb tízezren kaphatják meg a támogatást.

A jelentkezőknek több feltételnek kell megfelelniük. Ezek között szerepel, hogy a meddő pár legalább egyik tagjának (vagy a támogatást igénylő egyedülálló nőnek) román állampolgárnak kell lennie, a pár legalább egyik tagjának a román állami egészségügyi rendszerben ellátásra jogosult biztosítottnak kell lennie, illetve a kérelmező nő életkora 20 és 45 év közötti kell hogy legyen.

A támogatást utalvány formájában kapják meg a kedvezményezettek. Az első, 5 ezer lej értékű utalványt a kezeléshez szükséges gyógyszerek beszerzésére, a második, 10 ezer lej értékű utalványt pedig az orvosi eljárások költségeinek fedezésére lehet fordítani.

A tervezet szerint a támogatás igényléséhez szükséges valamennyi dokumentumot elektronikus formában kell majd benyújtani az erre a célre létrehozott platformon. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Please log into this webpage.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 1026
szavazógép
2025-05-08: Közélet - Fekete Réka:

Bemutatkoznak a civil szervezetek

Oktatási, egészségügyi, művészeti és sportegyesületek, állat- és természetvédők, segélyszervezetek, hagyományápolók mutatkoznak be a hét végi városnapokon szervezett civil sétányon a Bodok Szálloda parkolója előtti úton, a Kossuth Lajos utcában.
2025-05-08: Család - :

Májusi meglepetések (A város gombái 53.)

Május igazi fordulópont a legtöbb gombász számára, ez az időszak a gombaszezon kezdete. Vannak hagyományos gombavendégei, amelyekre kisebb-nagyobb mennyiségben minden évben számíthatunk: a mezei szegfűgomba, a májusi pereszke, a tövisalja, a sárga gévagomba, a nagyspórás csiperke, a pisztricgomba stb., de megjelenhet a hamvas tinóru, a szürke tölcsérgomba, a lila és a lilatönkű pereszke, hogy csak párat említsek a Sepsiszentgyörgy környékén is fellelhető fajok közül. Rajtuk kívül belebotolhatunk olyan fajokba is, amelyek a gombáskönyvek szerint májusban kezdenek teremni, de még ritka madarak. A következőkben ezekből mutatok be hármat.