Május igazi fordulópont a legtöbb gombász számára, ez az időszak a gombaszezon kezdete. Vannak hagyományos gombavendégei, amelyekre kisebb-nagyobb mennyiségben minden évben számíthatunk: a mezei szegfűgomba, a májusi pereszke, a tövisalja, a sárga gévagomba, a nagyspórás csiperke, a pisztricgomba stb., de megjelenhet a hamvas tinóru, a szürke tölcsérgomba, a lila és a lilatönkű pereszke, hogy csak párat említsek a Sepsiszentgyörgy környékén is fellelhető fajok közül. Rajtuk kívül belebotolhatunk olyan fajokba is, amelyek a gombáskönyvek szerint májusban kezdenek teremni, de még ritka madarak. A következőkben ezekből mutatok be hármat.
Szürkészöld galambgomba (Russula grisea)
Nagyobb termetű galambgombáink egyike, kalapjának átmérője a 10–12 cm-t is meghaladhatja. Fiatalon a kalap félgömb alakú, majd kiterül, közepe gyakran be is mélyed. Kalapbőre részben lehúzható, színe változatos, a szürkészöld dominál, azonban gyakran sötétzöld, vöröses, lilás, barnás vagy sárgásbarna árnyalat is megfigyelhető rajta. Lemezei sűrűek, törékenyek, fehéresek, krémszínűek, kissé csípősek. A tönk hengeres, esetleg töve felé enyhén szélesedő, fehéres színű, idősen kissé sárgul, okkeresen foltosodik. Húsa aránylag kemény, illata nincs, a csigarágások helyén, valamint a bőr alatt ibolyás színű.
Környékünk legkoraibb galambgombája, lombhullató fákkal gyökérkapcsolt. Mivel ilyenkor kevés a gomba, csemegeként nagy a kereslete a csigák, rovarok között. Legtöbb esetben ezek fiatalon annyira összerágják, hogy konyhára már nem alkalmas. Marad a fotózás, valamint felvezetni a naplóba az év első galambgomba-találatát, ami említésre méltó esemény egy gombarajongónak, akárcsak a horgásznak az év első pontya, hogy csak egy példát említsek.
Sepsiszentgyörgyön ritka, egyetlen termőhelyéről tudok, ott azonban többször is megfigyeltem. A város végén, a lakóövezetté alakított egykori gyümölcsös szélén találtam rá, természetközeli környezetben. Magánház kerítése mellett, egy terebélyes tölgy árnyékában vert tanyát, s ha eléggé csapadékos volt a tavasz, május közepén pár nap eltolódással minden évben megjelent. Nem magányosan, hanem mindig többedmagával, tucatnyi példányt számláló foltban.
Kerestem a belvárost zöldítő lombos kedvencei (tölgy, bükk és gyertyán) alatt is, de oda még nem merészkedett be. A városhoz közeli erdőkben sem elterjedt. Azonban nem kizárt, hogy később bevegyül a galambgombák tarka, népes társaságába, s így „nyoma vész”, mert a nyári bőségben gyakoribb, ízletesebb rokonai (kékhátú, varashátú, dióízű stb.) kerülnek előtérbe.
Annak ellenére, hogy lemezei kissé csípősek, az ehető fajok közé sorolják. Kulináris értéke közepesnek mondható. Háromszéken kevésbé ismert, pedig a szezon kezdetén, mikor a Russula nemzetség nagy része még nem bújt elő, helyet kaphatna a gombász kosarában.
Több galambgomba is hasonlít rá, köztük a kisebbre növő, általában színesebb papagáj-galambgomba (R. ionochlora) vagy az egységesen zöldes kalapú rokon, a fűzöld galambgomba (R. aeruginea).
Farkas János
