Piros szemüveges lett. Még a szemüvege is piros lett. Szerintem jól áll neki, de ő utálja. Folyton le akarja venni, mert azt mondja, nem lát benne semmit. Mondjuk lehet, hogy azért, mert az egyik oldalon mindig le van ragasztva matricával. Hol katicással, hol macissal, hol cicással.
Nagy Marosinak a focilabdás tetszett a legjobban, de nekem nem, mert akkor Piros úgy nézett ki, mintha az egyik szeme egy nagy focilabda lenne. Ami elmenne egy focirajongónak, de Pirosnak! Furcsán mutatott a copfjaival meg a labda szemével! Pirost nem érdeklik a szemére ragasztott matricák, hiába cserélgeti az anyukája naponta, mert azt mondja, úgysem látja őket, mivel kifelé vannak a szemüvegén. De a szemüveget mégsem a matricák miatt akarja folyton levenni, hanem mert nagyon haragszik rá. Szerinte csúnya benne, és amúgy sem lát jobban tőle.
Amikor megkapta, hogy jobb kedvre derítsék a szülei, elvitték egy delfináriumba, valahova külföldre, ahova az apukája amúgy is ment volna üzleti útra.
– De hiába néztem a delfineket – mesélte Piros –, nem láttam őket sehol sem. És akkor mérges lettem, és lekaptam a szemüveget a fejemről, és jól belehajítottam a vízbe! Azt csak később tudtam meg – vonogatta a vállát –, hogy a delfineket más sem látta, mert akkor még nem engedték ki őket a kinti medencébe.
– Na, ne kábítsál már! – legyintett nagy Marosi. – Ha beledobtad volna a szemüveged a vízbe, akkor hogy lenne most a fejeden?
Mire Piros elmesélte, hogy a bácsi, aki a delfinek idomárja volt, belefújt a sípjába, vagyis jelt adott az egyik delfinnek, és az visszavitte Pirosnak a szemüvegét, egyenesen a kezébe. A közönség tapsolt, Piros pedig még a delfint is megsimogathatta. (…)
Aztán Piros anyukája arra gondolt, majd egy fülbevalóval eltereli Piros figyelmét a szemüvegéről. Úgyis régóta könyörög már érte!
Én nem tudom, hogy lövik be a lányok fülébe a fülbevalót, de úgy képzelem, hogy miután kiválasztották, hogy a szívecskéset vagy a csillagosat szeretnék, odaállítják őket a falhoz, a bácsi felemeli a puskát, amiben lövedék helyett a két fülbevaló van, aztán elkiáltja magát, hogy „Kezeket fel, állj vagy lövök!” Majd meghúzza a ravaszt, és a fülbevaló már repül is ki a puskacsőből, egyenesen a lányok fülébe. Szegény lányok, mit meg nem tesznek azért, hogy szebbek legyenek! De hát a szépségért meg kell szenvedni, apu is mindig ezt mondja anyunak, amikor színház előtt próbálja belepréselni magát a tavalyi szép ruhájába. Hát Piros is biztos alaposan megszenvedett, mert csak egy fülbevalóval jött haza. Azt mesélte, annyira fájt, hogy csak az elsőt hagyta belövetni a fülébe, a másikat már nem engedte.
De hiába vitte vissza a delfin Pirosnak a szemüvegét és hiába tapsolta meg Pirost az egész közönség, ő akkor is folyton le akarja venni a fejéről, mert ahogy mondja:
– Nem látok ebben a vacakban semmit sem!
Csak hát az anyukája nem engedi, hogy levegye, mert szerinte, vagyis a doktor néni szerint Piros pont, hogy a szemüveg nélkül nem lát semmit sem. (…)
– El sem tudom képzelni, mit látott a világból eddig ez a kislány! – hüledezett a doktor néni, aztán elvonult az anyukájával, minket pedig kiküldött a váróba várni. Piros kint is szótlan volt. Úgyhogy amíg vártunk, úgy döntöttem, én is megvizsgálom Piros szemét. Nem akartam elhinni, hogy tényleg nem lát velük semmit. Először csak integettem a szeme előtt, aztán az ujjammal mutogattam számokat, és amikor láttam, hogy ez nem használ, vicces pofákat vágtam jó közelről, egyenesen Piros arcába. Mire Piros anyukája könnyes szemekkel kijött a doktor nénitől, Piros megint a régi volt. Nagyokat nevetett azon a cérnavékony hangján, de úgy, hogy a váróban még az öreg néniket is felvidította.
Csak akkor szomorodott el újra, amikor az anyukája a delfinárium után egy gumipánttal a fejére erősítette a szemüveget, nehogy megint leessen. Piros egész szótlan lett azóta. Pedig nem is a szájával, hanem a szemével van a baj. Látszik rajta, hogy szomorú. Az udvarra is csak ritkán jön le, pedig az utcamacska nagyon várja. És én is. Arra gondoltam, ha a delfineknek meg a fülbevalónak nem is, de talán nekem valahogy mégis sikerül megszerettetnem vele a szemüvegét. Össze is dugtuk a fejünket Marosiékkal.
– Szóval Pirosnak az a baja – kezdte a tanácskozást nagy Marosi, hogy nem lát a szemüvegében semmit.
– Az – bólintottam. – És csúnya békának érzi magát benne.
– Akkor miért nem veszi le? – szúrta közbe kis Marosi.
– Nem lehet – magyaráztam –, a doktor néni nem engedi. Ezért kell kitalálnunk valamit – és ahogy ott tűnődtünk, egyszer csak eszembe jutott a megoldás: – Mi lenne, ha mi is szemüvegesek lennénk? Akkor Piros nem lenne vele egyedül!
– Én legfeljebb hegesztőszemüveget teszek a fejemre! – szögezte le nagy Marosi.
– Én meg bringás szemüveget! – tette hozzá kis Marosi.
– Akkor én meg búvárszemüveget! – fogtunk kezet, és már szaladtunk is haza a szemüvegekért. Az udvarra visszafelé becsengettünk Pirosékhoz. Ő nyitott ajtót. Először csak állt tátott szájjal, a szemüvege alatt nagyokat pislogva, de amikor végre felismert minket a hegesztő-, a bringás és a búvárszemüveg mögött, nevetni kezdett, és már jött is, hogy csatlakozzon a szemüveges társasághoz.
A Nyomás a suliba! kötetből, Pozsonyi Pagony, 2016.
