Marcel Boloş európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter csütörtökön kijelentette, hogy szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal, ami az országos helyreállítási tervben foglaltaknál sokkal „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után, ezért kell teljesíteni az Európai Bizottsággal szembeni kötelezettségvállalásokat.
A tárcavezető kifejtette, hogy az uniós források felhasználásának, a költségvetési hiány csökkentésének és az Európai Bizottsággal szemben vállalt kötelezettségek teljesítésének biztosítania kell Románia makrogazdasági egyensúlyát. Hangsúlyozta, hogy a pénzügyminisztériumban lévő biztonsági tartalék továbbra is biztosítja a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek kifizetését. Ugyanakkor szerinte vissza kell térni az uniós források lehívásának kívánatos üteméhez. Emlékeztetett arra, hogy Románia májusban 1,3 milliárd, júniusban 1,8 milliárd euróra számít az EU kohéziós alapjából, illetve az előfinanszírozással és az első két kifizetési kérelemhez rendelt összegekkel együtt Románia eddig 9,2 milliárd eurót kapott az uniós helyreállítási alapból.
Marcel Boloș azt is elmondta, hogy a PNRR újratárgyalása az Európai Bizottsággal „rendkívül összetett” folyamat, de remélik, hogy az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek júliusi ülésén megszületik a végső döntés erről. A miniszter hangsúlyozta, hogy a csütörtöki kormányülésen az ügyvivő kabinet felhatalmazást kapott az Európai Bizottsággal elkezdett tárgyalások folytatására. A PNRR-be foglalt beruházások kivitelezésének határideje 2026. augusztus 31-e, és azért fontos mielőbb jóváhagyatni a terv módosítását, hogy az országnak legyen ideje maradéktalanul teljesíteni a célkitűzéseket, és ezáltal lehívhassa a rendelkezésére álló 13,1 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás teljes összegét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.