A szatmári társulat Sepsiszentgyörgyön

2025. május 13., kedd, Közélet

A héten újra Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, ezúttal Heinrich von Kleist Amphitryon című darabjával. A Bocsárdi László által rendezett produkciót szerdán és csütörtökön (május 14-én és 15-én) este 7 órától láthatja a közönség a Tamási Áron Színház nagytermében, az előadásra érvényesek az ajándékutalványok is.

  • Jelenet az előadásból. Fotó: Harag György Társulat
    Jelenet az előadásból. Fotó: Harag György Társulat

A történet főhőse Amphitry­on, a nagy hadvezér, aki hosszú háborúzás után diadalmasan tér haza. Felesége, Alkméné, nem ugrik örömmel a karjaiba, hisz szerinte alig van pár órája, hogy együtt szerelmeskedtek. Egyikük sem tudja, hogy az istenek gonosz játékának vannak kiszolgáltatva, ugyanis Zeusz, az istenek istene a férj képét öltötte magára, hogy Alkménével töltse az éjszakát. A darab szereplői gyötrődve keresik a kiutat az emberi értelemnek ellentmondó labirintusból egy olyan bizonytalan és kiismerhetetlen világban, mely a mai nézőnek sem ismeretlen. Harcolnak a tisztánlátás jogáért, és mindig alulmaradnak.

„Kleist darabjának egyik központi kérdése valóban az identitás, illetve annak elvesztése, felsorakoztatva a jelenség többféle árnyalatát. Ki vagyok én? Kicsoda a másik? Hasonmás vagy csak a másik énem? Egy ember és egy isten, vagy csak a bennünk élő isten kivetülése? De a ki vagy te és ki vagyok én kérdésén túl szól ez a darab hűségről és megcsalásról is, arról, hogy milyennek látjuk a másikat, a szerelmünket. Pontosabban: milyennek akarjuk látni, és mit teszünk, ha kiderül, hogy a valóság nem egyezik az elvárásunkkal. És szól a fentről és a lentről, istenekről és a nekik – általában a hatalomnak – kiszolgáltatott emberekről, előbbieknek az utóbbiakkal szembeni gonosz(kodó) játékairól. (…) A szigorúan kordában tartott komikum mellett Bocsárdi Kleist-olvasatában felsejlik a főszereplők – Amphitryon és Alkméné – egyéni tragédiája is. A rendezői koncepció leginkább rájuk irányítja a néző figyelmét, az ő meghurcoltatásukra. Nagy Csongor Zsolt remekül építi fel Amphitryon karakterét. Nem a dicsőségesen hazatérő thébai hadvezér-szuperhőst látjuk, aki csak azért dühöng és forral bosszút, mert elveszítette férji előjogát, inkább a hadvezér emberi(bb) arcát mutatja meg, a szerelmes férfiét, aki lépésről lépésre próbálja összerakni, hogy mi is történik velük, miközben majdhogynem eljut az önfeladásig” – írta Köllő Kata színházkritikus az előadásról a kultura.hu művészeti portálon.

Az előadás színpadra állításában a rendező közvetlen alkotótársai voltak: Bartha József (díszlettervező), Irina Moscu (jelmeztervező), Dálnoky Réka (dramaturg), Bakk-Dávid László (zeneszerző), Bezsán Noémi (koreográfus), Bányai Tamás (világítástervező), Simionaș-Varga Anna (súgó), Erdei Máté és Bezsán Noémi (rendezőasszisztensek). Előadók: Rappert-Vencz Gábor, Orbán Zsolt, Nagy Csongor Zsolt, Diószegi Attila, Sosovicza Anna, Budizsa Evelyn, Nagy Orbán, Varga Sándor, Gaál Gyula, Bezsán Noémi, Alexa István, Bóné Szabolcs, Budai József, Fleisz Patrik.

Jegyek kaphatóak a sepsiszentgyörgyi központi jegyirodában, illetve a biletmaster.ro honlapon. A jegyek ára 50 lej, a kedvezményes jegyeké (diákok, nyugdíjasok részére) 30 lej. A jegyiroda nyitvatartási programja: hétfőtől csütörtökig 9–16 óra, pénteken 9–13 óra között. Előadásnapokon a kezdési időpont előtt egy órával nyit a pénztár. Érdeklődni lehet a 0267 312 104-es és a 0728 083 336-os telefonszámon. (nbs)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2025-05-13: Belföld - :

Ilie Bolojan Nicușor Danra adja voksát

Ilie Bolojan ideiglenes államfő az elnökválasztás második fordulójában való részvételre és „lelkiismeretük szerinti szavazásra” biztatta tegnap polgártársait, ugyanakkor bejelentette: a maga részéről Nicușor Danra adja voksát.
2025-05-13: Közélet - :

Kelemen Hunor levele az erdélyi magyarokhoz

Tisztelt Honfitársaim!
Romániában az elnökválasztás még sosem szólt annyira a magyarokról, mint most.