Elszenvedett traumáink egy életen keresztül elkísérhetnek, ha nem dolgozzuk fel. Érdemes időt és figyelmet szentelni erre, hiszen gátló tényezőként, érzelmi blokként nyomot hagynak bennünk, ami személyes (lelki) szabadságunkban korlátoz. Ugyanis ha sérült részeinket megérintik, fájó sebeinket feltépik, reakciónk nem a tudatosság szintjén következnek be, hanem a sérült/rémült elhagyatottság állapotából tör elő a zaklatott érzelmi válaszunk. Így a feldolgozatlan érzelmek megzavarhatják a lelki egyensúlyunkat.

Lehetnek mélyen eltemetett fájdalmaink, tudat alatti traumáink, melyeknek létezését olyan mélyre rejtettük, hogy magunk sem tudunk róla. Ezek törhetnek elő belőlünk különböző hasonló szituációkban, amikor akár a legkisebb nyomással aktiválódik a fájó pontunk. Ilyenkor a heves érzelmi reakció vagy sértettségérzés lehet az árulkodó jel.

Önreflexióval és önismereti munkával nagyban hozzájárulhatunk traumáink, elakadásaink felismeréséhez, majd ezek oldásához. Vizsgáljuk meg magunkban, hogy milyen témák érintenek érzékenyen, melyekkel szemben mély ellenérzést vagy ellenállást tanúsítunk. Ha görcsösen ragaszkodunk valamely nézőpontunkhoz, ha nem vagyunk hajlandóak változtatni valamin, vagy makacsul csak a saját igazunkat keressük valamiben, akkor ez utalhat elakadásra. Erős érzelmi viharok, indulatok megjelenésekor kutassunk visszafelé a múltunkban – gyerekkorig, de akár csecsemőkorig –, hogy milyen szükségletünkben szenvedtünk hiányt vagy kárt, ami sebet ejtett belső (lelki)világunkban. Ha gyógyítani akarjuk magunkat, nem teszünk szemrehányást a sebeinket feltépőknek, illetve nem a külvilágtól követeljük igényeink kielégítését, hanem azon kell dolgoznunk, hogy magunkban állítsuk helyre a rendet és a teljességet.

Integritásunk visszaállítása érdekében, és hogy – minden szempontból – egészséges felnőttként élhessük az életünket, megéri magunkkal törődni, hiszen ennek elsődleges haszonélvezői mi magunk vagyunk.

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó