Az erdélyi magyarok nem engedhetik meg maguknak a tétlenséget, felelősséggel tartozunk szülőföldünk sorsáért, a jövőnk a döntésünkön múlik – fogalmaznak a Magyar Polgári Erő (MPE) képviselői az államfőválasztás második fordulója kapcsán kiadott közleményükben. Az alakulat arra biztatja a magyar közösség tagjait, hogy május 18-án éljenek felelősen szavazati jogukkal, és a jövőre voksoljanak, azaz támogassák Nicușor Dan független jelöltet.
Az MPE szerint egy globális átrendeződés közepette Románia morális, gazdasági és politikai válságba sodródott, amikor a magyar közösség tagjai lehetnének közömbösek, mondhatnák: oldja meg a válságot az, aki előidézte. Ám az erdélyi magyarság nem engedheti meg magának a tétlenséget. „Ahogyan a történelem során oly sokszor, most is csak magunkra számíthatunk. De ahogy eddig is, ezután is meg fogjuk védeni közösségünket. Erdélyi magyar nemzeti közösségünk túlélte a kommunizmust, átvészelte a rendszerváltás zavaros éveit – túl fogjuk élni a mostani válságot is” – fogalmaznak közleményükben. Az alakulat szerint most arra van szükség, hogy „összezárjuk sorainkat, és határozottan kiálljunk jogaink és méltóságunk védelmében”. „Nem alkuszunk meg, nem hátrálunk meg! Harcolni fogunk – a demokrácia eszközeivel, párbeszéddel, békés, de eltökélt módon. Mert ez az európai út, és mi ezt az utat választjuk” – szögezik le.
Az MPE közleményében hangsúlyozza: „a május 18-i romániai elnökválasztás második fordulója az erdélyi magyarság számára is sorsdöntő. Itt az idő, hogy határozottan nemet mondjunk a megfélemlítésre, az erőszakra, a gyűlöletkeltésre, és igent mondjunk az európai értékekre, a párbeszédre és a közös jövőre”. Az alakulat továbbá egyértelműsíti, hogy „egy olyan jelölt nem lehet Románia elnöke, aki honvédjeink sírját meggyalázza, gyermekeink testi épségét veszélyezteti, nemzeti identitásunkat semmibe veszi, közösségünk jövőjét kockára teszi”.
A közlemény zárásaként arra szólítanak fel mindenkit, hogy május 18-án éljen felelősen a szavazatával, és a jövőre voksoljon, válassza Nicușor Dant. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.