Magyarellenes jelszavakat skandáló futballhuligánból valaki az ország legnépszerűbb vezetőjévé nőheti ki magát – olvasható többek között abban az állásfoglalásban, amelyet a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Sportszakosztálya fogalmazott meg, és a MÚRE legutóbbi szakmai tanácskozásának résztvevői elfogadtak.
Az állásfoglalás kezdeményezője Becze Zoltán csíkszeredai sportújságíró, aki tanúja és rögzítője volt az első, sporteseményen történt magyarellenes megnyilvánulásnak. 27 évvel ezelőtt, 1998. január 17-én 17 óra 17 perckor csendült fel először sporteseményen az azóta híres-hírhedté vált magyarellenes jelszó: Afară, afară cu ungurii din ţară!, azaz Ki a magyarokkal az országból! Azon a bukaresti jégkorong-mérkőzésen történt, melyen a Steaua fogadta a Csíkszeredai Sportklub csapatát, amikor a labdarúgócsapat ultrái „buzdították” a fővárosi hokisokat.
„Akkor csak a romániai magyar sajtó, pontosabban annak egy kis része kapta fel a fejét. A román nyelvű média – és vele együtt a közvélemény – hallgatott. Eltelt közel három évtized, és azóta is hallgat. Jobb esetben, félmondatokba rejtve igyekszik bagatellizálni az ügyet. Pedig 1998-tól kezdődően egyre több, magát szurkológárdának nevező banda tűzte zászlajára a magyargyűlöletet. Kezdték a fővárosiak, futótűzként terjedt át az Ókirályság többi városára, ahhoz, hogy mára megvesse a lábát olyan erdélyi településeken is – mint Kolozsvár, Nagyszeben, újabban Brassó, Dés –, ahol a kisebbségbe szorult magyarságnak valamikor még kijárt a minimális tisztelet” – vezeti fel az állásfoglalást a Sportszakosztály.
„Amint a 2024. novemberi, illetve az idei májusi választások bizonyítják, a kisebbség-, különösképpen a magyargyűlölet már rég kinőtte a stadionok, sportcsarnokok, műjégpályák lelátóit. Átszőtte a politikai életet, és ellepte szinte a teljes román társadalmat. A legutóbbi eredmények bebizonyították, magyarellenes jelszavakat skandáló futballhuligánból valaki az ország legnépszerűbb vezetőjévé nőheti ki magát. Miért? Azért, mert a sporttársak, az ellenfelek, szervezők, megfigyelők, újságírók, hatóságok, rendfenntartók hallgatásukkal cinkosságot vállaltak, ezzel komoly löketet adva a szélsőséges megnyilvánulásoknak” – közli a MÚRE Sportszakosztálya, amely felkéri a romániai magyar újságírókat, hogy a továbbiakban is bátran jelezzék a magyarellenes megnyilvánulásokat, a román kollégákat arra szólítja fel, hogy a tárgyilagosság nevében ne hunyjanak szemet az olyan viselkedés fölött, amely ellentmond a sportszerűségnek, a versenyszellemnek, a kölcsönös tiszteletnek, egyszóval az igazi szurkolói magatartásnak. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.