Végéhez közeledik a munkálat Bélafalván, amelynek köszönhetően kis parkkal és játszótérrel gazdagodik Tuzson János szülőfaluja. Az önkormányzat egy parlagon fekvő, községi tulajdonban lévő területet hasznosított így a település központjában.
A Kézdiszentkereszthez tartozó Bélafalván a Tuzson János-iskolától alig pár méterre tavalyig egy parlagon fekvő, háromszög alakú földterület csúfította a település központját. Ezt parkosítja és látja el játszótérrel a kézdiszentkereszti községháza, a munkálat szemlátomást a végéhez közeledik, miután a kerítést is felszerelték. Korábban a játszóeszközök – hinta, csúszda stb. – is a helyükre kerültek.
Páll Endre polgármester érdeklődésünkre elmondta: mind a községközpontban, mind Bélafalván apró lépésekben csinosítják a faluképet, tavaly terméskőből készült buszmegállókat építettek, a község címerével ékesített dísznövényes edényeket is kihelyeztek. „A bélafalvi parkosítást önerőből végezzük, a munkálat értéke 800 ezer lej. Pont a Kurtapatak felé vezető megyei út mellett található területet semmire nem használták, az csak csúfította a faluképet. Hogy még biztonságosabb legyen a hely, tavaly azon a részen a patakot betonlapokkal le is burkoltuk” – mondotta a községvezető.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.