A tavaly decemberben elhalasztott államfőválasztás döntő, második fordulóját tartják ma Romániában, eddig a rendszerváltást követő 35 évben még egyetlen szavazásnak sem volt a jövő szempontjából ily döntő jelentősége. Két nagyon különböző irány közül választanak az ország polgárai, a leendő elnök személye azt is meghatározza, milyen irányba halad tovább az ország. A szélsőséges, nacionalista, magyarellenes George Simion, és a függetlenként induló, a fejlődés európai útját megőrizni kívánó, de jelentős reformokat ígérő Nicușor Dan szerepel a szavazólapokon, és minden előrejelzés szerint a verseny rendkívül szorosnak ígérkezik, tehát minden szavazat számít.
00.04:
Nicușor Dan nyerte a romániai elnökválasztást
Noha a szavazatszámlálás nem ért véget, éjfél körül világossá vált: Nicușor Dan nyerte a romániai elnökválasztás második fordulóját, előnye ugyanis behozhatatlan volt George Simionnal szemben. Még mintegy 800 ezer szavazatot nem számláltak meg – főként külföldi körzetekben –, a független jelölt előnye azonban ekkor már 900 ezer volt.
22.47:
Székelyföldön tarolt Nicușor Dan
Közel száz százalékos feldolgozottságnál az látszik, hogy a székelyföldi megyékben tarolt Nicușor Dan. Hargita megyében 90, Háromszéken 86, Maros megyében 66 százalékot kapott. A független jelölt minden jel szerint Hargita és Kovászna megyében győzött a legnagyobb arányban. Sepsiszentgyörgyön is lehengerelte ellenfelét a jelenlegi bukaresti főpolgármester: 89,48 százalékot (24 925 voks) kapott, George Simion 10,52 százalékot (2932 szavazat).
22.34:
Részeredmények: vezet Nicușor Dan
Nagyon gyorsan halad a szavazatok megszámlálása, fél tizenegykor, urnazárás után másfél órával már 8,7 millió voksot megszámláltak. Ennél az állásnál Nicușor Dan 53,82 százalékkal vezetett, George Simion 46,18 százalékon állt. A szavazatok számát tekintve Dan előnye 677 ezret meghaladó volt. Megjegyzendő azonban, hogy külföldön még viszonylag kevés szavazatot számoltak meg, mindössze 150 ezret az 1,6 millióból. Másfelől Romániából sem érkezett be még minden eredmény, jellemző módon a nagyvárosi szavazókörzetekből később futnak be az eredmények.
22.01
Mindkét jelölt győzelmet hirdetett
Az exit-poll eredmények közzététele után mindkét jelölt győzelmet hirdetett. Nicușor Dan független elnökjelölt az urnazárás után vasárnap este kijelentette, hogy az elnökválasztáson a „mélyreható” változást akaró közösség győzött Romániában. „A választások nem a politikusokról szólnak. A választások a közösségekről szólnak. És a mai választásokon a romániaiaknak az a közössége győzött, amelyik mélyreható változást akar Romániában. Ez a közösség működőképessé akarja tenni az állami intézményeket, csökkenteni a korrupciót, virágzó gazdasági környezetet akar a románok számára, a párbeszéd társadalmát és nem a gyűlölet társadalmát” – mondta beszédében Nicușor Dan az exit poll felmérések ismertetése után.
Bukarest főpolgármestere köszönetet mondott a több tízezer embernek, akik egy eszméért kampányoltak az utóbbi hetekben, és akik megmutatták a román társadalom lenyűgöző erejét.
Ennél is egyértelműbben üzent George Simion. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) államfőjelöltje a második forduló győztesének kiáltotta ki magát. Szerinte a győzelme tulajdonképpen a Călin Georgescu volt államfőjelölt diadala, neki kellett volna elfoglalnia az elnöki tisztséget. George Simion ugyanakkor arról biztosította a román állampolgárokat, hogy tartani fogja magát az ígéretéhez, és Călin Georgescu az ország élére kerül. „Itt az ideje, hogy visszatérjünk a demokráciához, a jogállamisághoz, az alkotmányos rendhez” – fogalmazott az exit poll eredmények ismertetése után mondott beszédében a politikus.
21.15
Nicușor Dan győzelmét jelzik az exit pollok
Két közvéleménykutató intézet végzett exit poll felmérést ma az urnáknál és mindkettő hasonló eredményeket mutat:
Az Avangarde 19 órás mérése szerint:
Nicușor Dan – 54,9%
George Simion – 45,1%
A CURS 20 órás előrejelzése:
Nicușor Dan – 54,1%
George Simion – 45,9%
Mindkét intézet csak belföldi adatközlőkkel dolgozott, így a több mint 1,645 millió külföldön leadott voks még jelentősen befolyásolhatja a végeredményt.
Urnazárás után este kilenc órakor mind Nicușor Dan, mind George Simion győztesnek kiáltotta ki magát.
20.05:
Utolsó percig éles a helyzet
Marius Pieleanu, a két exit poll egyikét végző Avangarde intézet vezetője szerint még van idő arra, hogy egyik vagy másik jelölt pontokat szerezzen, de este 7 órára országszerte egyértelművé váltak a dolgok. „Még nem rendelkezünk minden adattal, van még idő arra, hogy egyik vagy másik jelölt pontokat gyűjtsön. Még csak 19 óra 12 perc van, de ha az adatgyűjtés végéig és az urnazárásig mindkét jelöltnél megmaradnak a tendenciák, akkor egyértelmű a hierarchia Romániában” – nyilatkozta a Hotnewsnak az Avangarde vezetője. Arra a kérdésre, hogy a külföldön szavazók felboríthatja-e ezt a hierarchiát azt válaszolta: „A diaszpóra csak akkor tudja megdönteni ezt a hierarchiát, ha a szavazatok túlnyomó többsége egy irányba menne” – zárta a beszélgetést, de tegyük hozzá, hogy erre a jelenlegi adatok alapján kicsi az esély.
Egy órával az urnazárás előtt 11,28 millióan szavaztak, a részvétel 62,7 százalékos. Este nyolcig külföldön majdnem 1,6 millióan szavaztak.
18.30:
Tízmillióan szavaztak
Három órával az urnazárás előtt, délután hat órakor már pár ezer híján 10 millióan szavaztak, a részvételi arány 56,7 százalékos. Két héttel ezelőtt az első fordulóban eddig az időpontig 43 százalékos volt a részvétel és 7,8 millió polgár nyilvánított véleményt. Háromszék visszacsúszott az országos átlag alá, de a középmezőnyben szerepel a 49,94 százalékos aránnyal, Hargita megyében a jogosultak 52,54 százaléka szavazott. Továbbra is élen jár a Bukarestet is magába foglaló Ilfov megye 68, 99 százalékkal, de kiemelkedő, 60,40 százalékos a részvétel Kolozs megyében is.
A Hotnewsnak nyilatkozó Barbu Mateescu szociológus több olyan tendenciára hívta fel a figyelmet, amely a két jelölt egyikének kedvez. „Jelenleg több olyan elem is van, amely az egyik jelöltnek kedvez. Nőtt a választási részvétel a nagy városokban, ami, mint tudjuk, ellenfele gyenge pontja. Az eddigi adatok alapján alacsony a részvétel több olyan megyében – például Suceavaban – amely a szuverenista jelöltet támogatta, , ugyanakkor a székelyföldi megyék most nem a rangsor végén szerepelnek és tudjuk, ott is egyik jelölt kapja a szavazatok többségét. – mondta délután Barbu Mateescu a Hotnewsnak.
15.30:
Háromszék megmozdult
Délután három óráig Háromszéken majdnem annyian szavaztak, mint az első fordulóban estig. Akkor a megyében este kilencig 68 963 polgár voksolt, most 15 óráig 67 593-an járultak az urnákhoz. A legtöbben Szacsván szavaztak, majdnem 70 százalékos volt a részvétel eddig az időpontig, de nagyon jól teljesít Kovászna is, több szavazóközpontban 60 százalék fölötti volt a jelenlét. Sepsiszentgyörgyön a Sepsi Duna Arénában berendezett központban volt a legnagyobb a szavazókedv, a listán szereplők 65,83 százaléka voksolt, a Hófehérke napköziben 57,3 százalék. Alig 10 százalék körüli volt a részvétel Bölönpatakon és Hetében.
Akárcsak országosan, Háromszéken is többen szavaztak városon, mint a falvakban és majdnem négyezerrel több nő járult az urnákhoz, mint férfi. A legaktívabb a 45-64 év közötti korosztály, ők teszik ki a voksolók majd 38 százalékát, közülük 25 624-en voksoltak délután háromig.
15.00:
Antal Árpád: együtt legyőzhetjük a magyarellenes erőket
Szavazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is. Ezt üzente: „Ha együtt mindannyian elmegyünk és szavazunk, akkor legyőzhetjük a gyűlöletet, a félelmet, a sötétséget, a magyarelleneseket, legyőzhetjük azokat, akik egy magyarok nélküli országot képzelnek el. Én bizakodó vagyok. Arra kérek mindenkit, hogy vegyen részt a választáson. Köszönöm azoknak, akik már szavaztak, és írjunk együtt történelmet, győzzünk együtt!” – biztatott a polgármester. Emlékeztetett, hogy vasárnap a Sepsi OSK is meccset játszik. Mint fogalmazott: ez jó alkalom arra, hogy piros lapot mutassunk a magyarelleneseknek.
12.45:
Tamás Sándor: Állítsuk meg a magyarellenes erőket!
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke Oroszfaluban szavazott vasárnap délelőtt. Ezt követően azt nyilatkozta: „Állítsuk meg a magyarellenes erőket! Én is ott voltam az Úzvölgyi katonatemető kapujában, amikor ránk tört a gyűlölet. Ma van lehetőségünk, hogy csattanós választ adjunk arra. Ma van lehetőségünk, hogy megállítsuk a magyargyűlölők előretörését. Arra kérek minden jó szándékú magyar embert, hogy mindenki menjen el szavazni. Mert, amit ma nem teszünk meg, azt holnap reggel már nem lehet megtenni. Nekünk a jövőnkre is kell gondolni. Szavazzunk a magyarellenes erők megállítására!”
12.30:
Rendkívüli mozgósítás
Érzékelhetően nagy a mozgósítás, az izgalom és óriási a feszültség mindenütt az országban. Reggel 7 órától délig 660 000 szavazattal (átlagosan több mint 132 000 szavazatot óránként pluszban) többet adtak le, mint az első fordulóban. 12 óráig 3 672 000-an szavaztak Romániában. Két héttel ezelőtt, az első fordulóban 12 óráig 3 012 000 polgár voksolt. A diaszpórában déli 12 óráig 900 000 szavazatot adtak le, 400 000-rel többet, mint az első fordulóban.
A szakértők által emlegetett kritikus 11,5 millió szavazó eléréséhez (az első fordulóban elért 9.571.000 szavazóhoz képest) több mint 10 százalékos növekedés szükséges Romániában. A diaszpóra ilyen arányú növekedés mellett körülbelül 700.000 plusz szavazatot fog hozni, de a fennmaradó legalább 1,3 plusz szavazat csak az országon belülről érkezhet. Utoljára 2014-ben ért el nagyon magas szintet a részvétel, akkor 11,7 millióan voksoltak és ennek köszönhetően tudta legyőzni Klaus Iohannis Victor Pontát.
10.25:
Kelemen Hunor a magyar közösség számára biztonságot jelentő jelöltre szavazott
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban adta le voksát vasárnap reggel, és arra a jelöltre szavazott, aki a véleménye szerint az ország számára, a magyar közösség számára a biztonságot jelenti.
„Arra a jelöltre szavaztam, aki soha semmi rosszat nem mondott a közösségünkről, aki nem támadta a magyarokat. Nekünk akkor van esélyünk a szülőföldön építkezni, ha az országot olyan elnök vezeti, aki tiszteli a közösségünket. Ez az egyedüli jó választás!
Arra kérek mindenkit, aki még bizonytalan, hogy menjen vagy ne menjen szavazni, hogy menjenek el szavazni, és ne hagyják, hogy mások döntsenek a mi közösségünk sorsáról. El kell menni, és szavazni kell arra, hogy folytathassuk azt az utat, amelyen 35 éve haladunk a gyerekekért, az unokákért, magunkért, a családunkért, és a közösségünkért” – fogalmazott Kelemen Hunor.
10.20:
Ilie Bolojan: a mai döntés nemcsak az ország következő öt évi fejlődését határozza meg
Az elnökválasztás eredménye a gyermekeink és az unokáink jövőjére is ki fog hatni, a döntés az urnákhoz járulók kezében van – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő államfő vasárnap, miután leadta a szavazatát a második fordulóban.
Az urnáktól távozóban a sajtónak azt nyilatkozta, annak tudatában szavazott, hogy a választópolgárok vasárnapi döntése nemcsak az ország következő öt évi fejlődését határozza meg, hanem a gyermekeink és az unokáink életére is hatással lesz. Rámutatott, az új elnök nem tud majd mindent megtenni, de sokat tehet „a gazdasági nehézségek leküzdéséért, a bizalom és a remény helyreállításáért”, illetve azért, hogy Románia olyan ország legyen, amelyikre lehet támaszkodni.
„Éljenek a szavazati jogukkal, mert ma az ország sorsa az önök kezében van. Szavazzanak úgy, ahogy a lelkiismeretük diktálja” – mondta. (Agerpres)
10.10:
Növekvő szavazókedv
Délelőtt 10 óráig Romániában majdnem 1,7 millióan szavaztak, az erre jogosultak 9,45 százaléka nyilvánított véleményt. Ezúttal a székelyföldi megyék nem tartoznak a sereghajtók közé, Háromszéken 8,84 százalékos, Hargita megyében 9, százalékos, Maros megyében 8,85 százalékos volt a részvétel. Legnagyobb arányban Ilfovban szavaztak, ott 13,31 százalék járult az urnákhoz, legkevesebben Vasluiban 6,64 százalék.
10.00:
Hatalmas az érdeklődés külföldön
Az ország határain kívül élő állampolgárok már péntektől véleményt nyilváníthattak, és a voksolás első két napján majdnem kétszer annyian szavaztak, mint két héttel ezelőtt.
Az AEP adatai szerint a romániai idő szerint csütörtök esti urnanyitástól vasárnap 7 óráig 745 846 román állampolgár szavazott a külképviseleti szavazóhelyiségekben. Két héttel ezelőtt ebben az időpontban 402 640-en szavaztak külföldön.
Eddig a legtöbben az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Németországban, Spanyolországban, a Moldovai Köztársaságban, Franciaországban, Belgiumban, az Egyesült Államokban és Kanadában szavaztak. Szombaton estéig Magyarországon 4957-en voksoltak.