Az élvonalba jutását már korábban bebiztosító FK Csíkszereda vereséggel zárta utolsó mérkőzését a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. Ilyés Róbert csapata vasárnap hazai pályán 4–0 arányban kikapott az FC Argeș együttesétől a felsőházi rájátszás 10. fordulójában. Bogdan Andone alakulata megnyerte a pontvadászatot, az FC Voluntari és az FC Metaloglobus Bukarest pedig készülhet az osztályozóra.
A vendégek határozottabban kezdtek, már a 12. percben vezetést szereztek, ekkor Guilherme Garutti a keresztlécre fejelt, a kipattanót pedig Esteban Orozco kapásból a hálóba továbbította (0–1). Nem sokkal később az FC Argeș növelte előnyét, a 17. percben Eldin Mehmedović előkészítése után Marius Briceag a bal alsóba gurított (0–2). A folytatásban a házigazdák is betalálhattak volna, azonban Jozef Dolný fejese kevéssel mellé ment, majd a szünet előtt ismét a lila-fehér mezesek örülhettek. Csürös Attila szabálytalankodott a büntetőterületben Răzvan Mitrică ellen, ezért a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Mehmedović könnyedén értékesített (0–3). A ráadásban újabb helyzet adódott a székelyföldi együttes előtt, Soufiane Jebari passzát követően Dolný közeli kísérletét Cătălin Straton bravúrral szögletre tolta. A második játékrészben aktívabb volt Ilyés Róbert legénysége, az 50. percben közel járt a szépítéshez, viszont Dolný ezúttal is pontatlanul célzott. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, ugyanis az 54. percben ismét gólt jegyzett az Argeș megyei gárda, Gabriel Gheorghe egyéni akció végén a hosszú alsóba lőtt (0–4), így csapata magabiztos győzelemmel ünnepelhette a bajnoki címet.
Eredmény, 2. Liga, felsőházi rájátszás, 10. forduló: FK Csíkszereda–FC Argeș 0–4 (gólszerzők: Esteban Orozco 12., Marius Briceag 17., Eldin Mehmedović 42. – tizenegyesből, Gabriel Gheorghe 54.).
A playoff végeredménye: 1. FC Argeș 57 pont, 2. Bukaresti Steaua 55, 3. FK Csíkszereda 54, 4. FC Voluntari 47, 5. FC Metaloglobus Bukarest 46, 6. Resicabányai CSM 45. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.