A már jó ideje esedékes, több ízben módosított mezőgép-felújítási programra múlt hétfőn 10 órakor indította el a jelentkezést a környezetvédelmi alap, az applikáció és a számítógépes szerver azonban mindössze 27 percig bírta a nagyfokú megterhelést.
A környezetvédelmi alap adminisztrátora, Florin Banica műszaki okokkal próbálta magyarázni a rendszer összeomlását, még kibernetikai támadást is emlegetett. 27 perc alatt több mint 2300 kisgazda tudta feltölteni az összes szükséges iratát, sokuknak ez azonban csak részlegesen sikerült.
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter elnézést kért a gazdáktól a kellemetlenségért és a környezetvédelmi alap adminisztrátorával együtt úgy döntött, hogy a kiírást semmisnek nyilvánítják és az egész pályáztatást újrakezdik egy későbbi időpontban. A miniszter azt is lehetségesnek tartja, hogy változtatnak az elképzelésen, valamiféle válogatási rendszert vezetnek be, és a rendelkezésre álló 500 millió lejes összeget megosztják a nyolc fejlesztési régió között, hogy ne legyen ekkora a tolongás a program elinditásakor.
A 2300 kisgazda, akinek sikerült feltöltenie a pályázathoz szükséges összes dokumentumát, most perrel fenyegetőzik, ami tovább bonyolítaná a program újraindítását. A fejleményekről olvasóinkat időben tájékoztatjuk.