Harminchárom helyszínen, 960 gyermek részvételével tartották meg múlt szombaton a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által működtetett magyar oktatási program éves magyar nyelvi mérését. Ez nagyjából fele az MCSMSZ programjában tanuló és támogatott gyermekeknek; mivel a felmérés írástudáshoz kötött, az óvodások, az előkészítő osztályosok, elsősök és másodikosok kimaradnak belőle, hasonlóképpen a Gyimesben és Kosteleken magyar nyelvi környezetben élő gyerekek, valamint a Csíkszeredában tanuló diákok és egyetemisták.
Az évente megismételt nyelvi mérés célja, hogy településenként és egyénenként kövessék a gyermekek magyar nyelvi fejlődését négy kompetencia alapján, összehasonlítsák a korábbi évek eredményeivel, és ezek felhasználásával tervezzék meg, a következő tanévben melyik helyszínen mire kell összpontosítani. A mérés négy próbából áll: az írott és hallott szöveg értése, írott szöveg alkotása, vagyis fogalmazás és beszéd. Lapunk megkeresésére Hegyeli Attila, a moldvai magyar oktatási program irányítója elmondta, azt követik, hogy egy gyermek önmagához képest mennyit fejlődött nyelvi tekintetben, a mérésnél nem egy adott tantervi követelményhez igazodnak, hanem az oktatás során ők kívánnak igazodni ahhoz, ahol a gyermekek tartanak a tudásban. Ez gyakran nem életkorfüggő, mert figyelembe kell venni, ki milyen szintről kapcsolódott be a nyelvoktatásba. A visszajelzés fontos a tanároknak, az MCSMSZ vezetőségének, a tanév végi szülőértekezleten a szülőket is tájékoztatják a gyermekek teljesítményéről, arról, hogy egy adott település tudott-e fejlődni ezen a téren. A mérést hagyomány szerint nem a helyi tanárok végzik, idén nyolcvan önkéntes vett részt az értékelésben, a gyermekek minden helyszínen ebédet is kaptak.
A moldvai magyar oktatási program csak akkor működhet eredményesen, ha a tanítás folytonos, ezért az MCSMSZ-nél már lehet jelentkezni a jövő tanévi óvodapedagógusi, tanítói és tanári állásokra – tájékoztatott Hegyeli Attila.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.