Május 22. és 25. között Sepsiszentgyörgyön a Sepsi Arénában zajlik a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál. A rendezvényen számos hazai és magyarországi kiadó vesz részt, a négy nap alatt irodalmi, könyves, zenés programok, kiállítások várják az érdeklődőket. Szabó Eszter szerkesztésében alább és következő lapszámainkban a SepsiBook meghívott szerzői közül mutatunk be néhányat – a teljesség igénye nélkül – kedvcsináló gyanánt, ízelítőt nyújtva műveikből.
Oravecz Imre 1943-ban született Szajlán, egy kis Heves megyei faluban, ahol gyermekkora és a kezdeti iskolai évei is teltek. Érettségi után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytatta tanulmányait magyar–német szakon, 1967-ben szerzett diplomát. Első verseit az Alföld folyóiratban publikálta. 1967-ben Budapestre költözött, és rövid időn belül nemcsak belföldön, hanem a nemzetközi porondon is ismertté vált. Két évvel később Párizsba disszidált, majd Londonba, végül pedig 1973-ban az Egyesült Államokba költözött, ahol egy irodalmi ösztöndíj révén Iowa Cityben mélyebb rálátást nyert az angolszász irodalmi világra. 1974-ben hazatért Magyarországra, 1976-ban azonban ismét elhagyta a hazát, ezúttal Chicagóba költözött, ahol a nyelvészet és kultúrantropológia terén folytatta a tanulmányait. A rendszerváltás után visszatért Magyarországra, több jelentős művet is publikált, számos rangos díjat is magáénak tudhat. Tavaly jelent meg az Alkonynapló, Oravecz Imre legutóbbi könyve, amely Márai Sándor és Kertész Imre naplóinak kíméletlen őszinteségét idézi, ugyanis a belső tükröződéseken keresztül a személyes elmúlás és az élet összefonódott pillanatait tárja fel az olvasó előtt.
Oravecz Imre: Alkonynapló (részlet)
„(Fiú, apa) A fiúgyermek az apa iránti tiszteletet, megbecsülést állítólag az anyától tanulja el. Ha ez igaz, akkor én semmi jóra nem számíthatok. Nem valószínű, hogy M. L. anyja becsmérel vagy valótlanságokat állít rólam előtte. Inkább az a gyanúm, hogy soha semmit nem mond rólam, se rosszat, se jót, úgy tesz, mintha nem is léteznék, ami még rosszabb.
(Hídi emlék) A házamtól nagyjából kétszáz méterre lévő Tarnahídon szinte naponta átmegyek. Olykor meg is állok rajta, lepillantok a mederbe, vagy elnézek az ófalu, Recsk felé, ahol a legközelebbi vasútállomás van. De akár megállok, akár nem, mindig eszembe jut, hogy itt mondtam csődöt 1957 februárjában. Tizennégy éves voltam, a forradalmat, amelynek helyi győzelméhez szerény mértékben – részt vettem az adóívek égetésében – magam is hozzájárultam, leverték, és ezt sehogyan sem tudtam megemészteni. Az nem lehet – okoskodtam –, hogy hiába adták érte az életüket annyian, és folytatásban reménykedtem. Gyerekésszel azt hittem, hogy ez a dolgok rendje, végül győz az igazság. Tévedtem. Ügyünk végleg elveszett, és egyre vadabbul tombolt a vörösterror. Úgy döntöttem, hogy nem maradok itt, nem szabad, ez felér egy árulással. Követem azoknak a falubeli, idősebb fiúknak a példáját, akik már az előző év novemberében-decemberében nyugatra mentek. Kissé későn jutottam erre az elhatározásra, tekintve, hogy azt beszélték, már szinte lehetetlen átjutni a határon, nemcsak azt őrzik szigorúan, de még a vonatokat is ellenőrzik, és megverik, lesittelik azt, akit elkapnak, ha meg kiskorú, javítóintézetbe zárják. Az is motivált, hogy utáltam az Új-Telepet, a későbbi újfalut, ahova közvetlenül a forradalom kitörése előtt költöztünk, és szabadultam volna tőle. Titokban egy szál szárazkolbászt – volt még a már engedélyhez nem kötött disznóvágásból – és egy darab kenyeret tettem egy vászontarisznyába, jó melegen felöltöztem, bár nem volt nagyon hideg, inkább olvadt a hó, és a nap is sütött. A nagykabátom alá rejtettem az úti elemózsiát, és egy óvatlan pillanatban kisurrantam a kapun. Hogy volt-e pénzem vonatjegyre, és ha igen, honnan, arra nem emlékszem. Bántott, hogy anyámtól nem köszönhetek el. Apám, akit mint megbízhatatlan elemet, éppen elbocsátottak a munkahelyéről, nem volt otthon. A kutyánkat, Buksit azért megsimogattam búcsúzóul. Sajgott a szívem, de eltökéltségem sziklaszilárd volt. Ennek ellenére csak a hídig jutottam. Ott megálltam, és sokáig vívódtam, aztán égő arccal visszasomfordáltam.”
A SepsiBook közönsége május 22-én, csütörtökön 18 órakor találkozhat Oravecz Imre költővel, íróval. A Napló a teljességről című közönségtalálkozón a szerző beszélgetőtársa Tamás Dénes író, költő lesz.
