…életet nyer, mondja a közmondás. Megnyugodtam, tartós félelmem kisimult. Persze, nem csak az enyém. Megfogadtam, hogy pezsgőt bontok, ha jól alakulnak a dolgok. Végigizgultam a vasárnapot, de igazán csak éjfélkor nyugodtam meg, különben is akkor szoktunk pezsgőt bontani…
Mégsem tettem meg. Már túlságosan fáradt voltam, nem is nagyon kívántam, meg ki akar benyakalni egyedül egy üveg pezsgőt? Mert akivel koccinthattam volna, nem pezsgőzik. Szóval az üveg a helyén maradt, bontatlanul. Mindegy, amúgy is ott lebegett az ünnepi hangulat a levegőben.
Visszatérve az előbbi közmondásra, hát nem véletlenül jutott eszembe. Mert időt nyertünk, reménykedhetünk, és ez mindennél fontosabb. Hogy mit hoz a jövő, azt majd meglátjuk, nézzük a pohár jobbik felét, és örvendjünk! Mert hajlamosak vagyunk az állandó borúlátásra. Persze hogy nem a tökéletes megoldásra pukkant volna az én pezsgőm sem, ha pukkan. De mi történhetett, mi következett volna, ha…?
Persze hogy továbbra is akad okunk aggódni. Hiszen a meglévő sötétség és az oda szegődött honfitársaink népes tábora nem számolódik fel varázsütésre. Lesznek még meccseink. És igen, nagy a zűrzavar körülöttünk minden szinten, nem könnyű épen tartani az észt, lelket. Nem kis erőfeszítésbe kerül kikapcsolni magunkat a mindennapi őrületekből, hogy azok ne okozzanak számunkra belső zavarokat. De hagyjuk meg magunknak, és éljük meg az öröm pillanatait! Most felszusszanhatunk, megérdemeljük. Kiböjtöltük, odaraktuk magunkat. És ha a sötétségből azért mégis nekünk veselkednek majd néhanap, remélhetőleg lesz alattunk egy védőháló. Mert arra számíthatunk, hogy a cirkuszi mutatványokból továbbra sem maradunk ki, de nem mindegy, hogy padlót fogunk vagy visszapattanva megyünk tovább.
És ami a hétköznapokat illeti, sok mindennek lehet örülni. Az esőnek, napsütésnek, egy mosolynak, jó beszélgetésnek, baráti társaságnak. Egy koncertnek, kiállításnak, színházi előadásnak. Aztán lehet örülni tartalmas városnapoknak, könyvvásárnak, fesztiváloknak. Apropó, ezek úgy váltják egymást mifelénk, hogy azok is hétköznapoknak számítanak. Szóval, nem is olyan rossz itt éldegélni, és hál’ istennek belátható ideig nem fenyegeti veszély ezeket a színes hétköznapokat.
És amint a művelt (nem én) latin mondja: Qui habet tempus, habet vitam. Aki időt nyer, életet nyer…
Fotó: Albert Levente