Az épület szinte minden részletére kiterjedő nagyjavításon esik át a kézdiszentkereszti kultúrotthon. Az energetikai korszerűsítésnek köszönhetően, melyet jórészt pályázati pénzből finanszíroznak, megújul a községközpont művelődési háza.
Kézdiszentkereszt polgármesterétől, Páll Endrétől megtudtuk: a felújítás az országos helyreállítási tervhez (PNRR) benyújtott nyertes pályázatuk révén zajlik, kétszázezer eurót kaptak. „Ezt az összeget még pótolnunk kellett 500 ezer lejjel, mert nem került cég, amely a keretből elvégezte volna a munkát. A második, kiegészített kiírásra jelentkezett egy Hargita megyei vállalkozó, amely azóta már javában dolgozik” – mondotta az elöljáró.
Kifejtette: jó ütemben zajlik a munka, amely alapvetően a külső-belső szigetelésből áll, de újravakolták a plafonokat is. „Újra kellett hálózni vassal az épületet, mert amikor a vakolatot eltávolították, akkor derült ki, hogy mennyire meg vannak repedezve a falak. Nemcsak betonhálót húztak az épületre, hanem ahol szükséges volt, ott másként is megerősítették a falakat. A nyílászárók cseréje részleges, mivel már korábban kicseréltek néhány ajtót és ablakot” – magyarázta.
Ezek mellett új fűtésrendszert szerelnek be, kazánt is cserélnek. A napelemes fűtésrendszer kialakítása már nem fért bele az összegbe. A munkálatot idén befejezik – mondta Páll Endre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.