Megemlékezés?

2025. május 23., péntek, Nyílttér

Kiss Jenőnek a Háromszék április 29-i számában megjelent írását (Könnyes szemforgató nemzetféltés – Antiszemitizmus és magyarellenesség) többször átolvastam. A város hajdani lakójaként néhány soros személyes reflexiót kívánnék fűzni az ebben az írásban említett kérdések egyikéhez. Tételesen a XX. század történelmének egyik legembertelenebb eseménysorozata, a holokauszt emlékezetpolitikai programjainak egyik helyi, aktuális vetületéhez.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

E világunk számos országában és nyelvén a történelmet ismerni és érteni kívánó társadalmainak politikai és társadalmi vezetői kimondták a holokausztra vonatkozó s azzal összefüggő, a „soha többé” jelszóba tömörített gondolataikat, szándékaikat. Módozatokat, eszközöket és lehetőségeket kerestek és találtak arra, hogy valós és hiteles képekben tájékoztassák közösségeik tagjait az „akkor” történtek tragikumáról, embertelen voltáról, hogy kézzelfoghatóvá tegyék mindazokat a kegyetlenkedéseket, melyekről kimondták, hogy ezek: „ne történhessenek meg soha többé”. A hivatalos, központi megemlékezések és emlékművek mellett adott esetekben kisebb társadalmi csoportok, szervezetek is kezdeményeztek, s a maguk által vallott és vállalt szellemben és formában emlékeztető kövekkel, táblákkal hívták fel a figyelmet a tragikus történtekre, az áldozatokra.

Sepsiszentgyörgy város polgármesteri hivatala nobilis és hivatott módon támogatta s támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek emlékeztetni kívánnak az adott történelmi korszak eseményeinek, ideológiájának gyászos következményeire. Emlékeztetni a város történetéhez tartozó, ártatlan polgárok sorsára, megsemmisítésükre. Ilyen támogatást kapott Kiss Jenő Pro Urbe díjas, nyugalmazott könyvtárigazgató kezdeményezésére a Mikes Kelemen Kör által készített néhány botlatókő elhelyezése is a város néhány pontján. A lapban megjelent írásában utalás történik arra, hogy felmerült az általuk kezdeményezett és elhelyezett emléklapok eltávolítása.

Igazán különös véletlen, ahogyan egy társadalmi közösséget érintő, bizonyos szociális fejlemények nagy időeltolódással ugyan, de szinte naptári pontossággal egybeesnek. Akkor – 1944 májusában – a zsidóknak a város lakóinak névsorából való törlése, majd deportálása volt a napirend. 2025 májusában, több mint 80 év múltán a sorsukra emlékeztetni kívánó, a város gyalogútjaira elhelyezett néhány emléklap eltávolítására kerülhet sor? Alig hihető. Hiszen nyilvánvaló, hogy ez a szándék mennyire ellentmond az állam hivatalos emlékezetpolitikája által képviselt morális irányelveknek. Miért lenne kudarcra ítélve a Mikes Kelemen Körnek az a mélyen emberi, gondolat­ébresztő szándéka, amely egy tébolyult társadalmi eszme következményeire, a holokauszt helyi áldozataira akar emlékeztetni? Annak örve alatt, hogy az emléklapok szövegezése kapcsán felmerül az a gyanú, hogy sérül az államnyelv törvényben rögzített elsőbbsége?

Vessünk egy pillantást ennek a tragikus történelmi eseménynek egyetlen sajátos vonására. Akkor és itt a zsidóellenes, a „zsidómentes társadalom” megteremtésére irányuló törvényeket, rendeleteket, utasításokat magyar nyelven írták, magyar nyelven jelentek meg. A végrehajtás vezény­szavai magyarul hangzottak el. „Most”, a kérdéses emléklapok, két együtt élő, egymás mellett lakó és azonos anyanyelvet beszélő közösségnek a végzetes társadalomerkölcsi kapcsolataira kívánnak emlékeztetni. Az emléklapok-kövek személyek neveit hordozzák. Olyan emberekét, akik valaha a város hites, törvényes polgárai voltak. Legtöbben ennek a városnak voltak szülöttei.

Ismertek a történelmi tények besorolásának, minősítésének, hosszú évtizedeken át tartó elhallgatásának, relativizálásának társadalompolitikai okai, motívumai. Ismeretesek a történtekre emlékeztetni kívánó emlékkövek-táblák elhelyezését célzó döntéseket megelőző érzelmi-értelmi megosztottságok gondolatsorai, a társadalmi és történelmi tudat változatait rendre érintő kinek – minek – miért kérdőjelei. A döntések utáni első felkiáltások, hogy: „emlékezzünk”, „megemlékezünk rólatok”, „emlékeztetni kell a sorsaitokra”, ezek önkéntelenül, spontán módon anyanyelven hangzanak el. Minden nyelven.

Talán nem kegyelet-, de annál inkább emlékezetsertéséről, az áldozatokra való emlékezet szándékának megalázásáról, megszégyenítéséről lehet beszélni. S erről, egy olyan otromba jelenség kapcsán, ahogyan ezeket az emléklapokat csákányokkal, fúrógépekkel kifordítják a járdakövek közül. Nehéz meghatározni, hogy ez a művelet hova sorolható.

Talán, hogy a XX. század történelmének ez az iszonyatos fejezete „terra incognita”? Vagy az emlékezetpolitika egy végtelenül tapintatlan közjátéka? Avagy sokkal „mélyebb” megfontolások vezetnének az emlékeztető köveknek-lapoknak a járdákról való „kiszántására”?

Féder Zoltán

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1149
szavazógép
2025-05-23: Szabadidő - :

A nap fotója

2025-05-23: Kiscimbora - :

Timo Parvela: Pate focikönyve (részlet)

A világ legjobb játékosait válogattam össze. Szerintem jó kis csapat lesz! Messi, Ronaldo, Müller, Ibrahimovic, Ribery, Neymar, Lewandowski, Bale, Totti, Buffon, én.
Lehangoló. Egész szombaton az új csapatom tagjainak próbáltam telefonálni, hogy megbeszéljük az edzéseket, de senkit nem tudtam elérni – mivel nem volt meg a telefonszámuk. És a címüket sem tudom. Sőt, még azt sem, milyen nyelven beszélnek.