Fancsali Kinga 2000-ben született Marosvásárhelyen, jelenleg Budapesten él. Az írás gyermekkora óta fontos része az életének, de komolyabban az elmúlt néhány évben kezdett ezzel foglalkozni. 2019 óta publikál különböző folyóiratokban és irodalmi portálokon, tavaly pedig elnyerte a Látó nívódíjat.
Első verseskötete Nem a haláltól címmel idén jelent meg az Erdélyi Híradó Kiadó és a FISZ közös gondozásában. Szavai szerint otthonosan mozog a kritikai társadalomelméleti, feminista és pedagógiai diskurzusokban is – szerinte az irodalom nemcsak művészet, hanem párbeszéd és tükör is, ahol nyelvileg és gondolatban is lehet formát bontani. A versei lassan születnek, gyakran hónapokig vagy évekig formálódnak. A nők társadalmi megítéléséről, testképről, megfigyeltségről, hatalomról szóló kérdések különösen foglalkoztatják: „Szeretném, ha megszűnne az a förtelmes panoptikum, amely miatt a nők folyamatosan megfigyelik saját magukat.”
egy kétségbeesett emberben nincsen semmi szép
családom örmény ága a 19. század körül
érkezhetett erdélybe mert már senki sem
emlékszik az örmény nyelvre
vagy a dolma receptjére
üknagyapám az 1915-ös népirtás idején
kolozsvár mellett akasztotta fel magát
dédnagyapám harminc évvel később
harminc kilométerrel arrébb
búcsúlevelet írt és szájába lőtt egy revolverrel
az arcanum adatbázisában számos újságcikket
találtam mindkettőjük öngyilkosságáról
akkor még inkább hittem hogy a halálvágy örökletes
a depresszió misztikus dolog különlegessé tesz
gondolatban sok vért veszítettem
számba lőttem a képzelt revolverrel
a valódi kísérletek között több év eltelt
egy kétségbeesett emberben pedig semmi szép nincsen
nem így akarok meghalni
de ebben sincsen semmi törvényszerű
ha a dolma receptjét nem
miért pont ezt örököltem volna?
Május 24-én, szombaton 12 órától mutatják be Fancsali Kinga Nem a haláltól és Szabó K. Attila Nem hiszek a tavakban (Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Hervay Könyvek sorozat) című kötetét. A szerzők beszélgetőtársa Mărcuțiu-Rácz Dóra költő, író.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.