A munkalátogatáson Japánban tartózkodó Sulyok Tamás magyar köztársasági elnököt személyesen fogadta Naruhito császár, Japán 126. uralkodója. Az államfő a találkozót követően úgy nyilatkozott: Naruhito császár személyében a magyar kultúra és a zene iránt érdeklődő, őszinte és érzékeny embert ismerhetett meg.
A köztársasági elnök megköszönte a rendkívül megtisztelő és szívélyes fogadtatást, majd hozzátette: Magyarország 1869 óta tart fenn diplomáciai kapcsolatot Japánnal. Az államfői látogatás célja ennek a 156 éve tartó értékes és elkötelezett kapcsolatnak a megőrzése és megerősítése.
Sulyok Tamás szerint a két nemzet közötti kölcsönös tisztelet és baráti bizalom – amely évtizedek óta jellemzi a két ország kapcsolatát – biztos alapot jelent a kétoldalú együttműködés további fejlődéséhez mind a kultúra, mind pedig a gazdaság különböző területein. A köztársasági elnök úgy látja, hogy a magyar és a japán nép közötti lelki rokonság különleges kapcsolat. Kiemelte: „keleti gyökerű nemzetként mi, magyarok mindig is közel éreztük magunkhoz a japán kultúrát és embereket”. Sulyok Tamás megerősítette a japán uralkodó Magyarországra szóló hivatalos meghívását, amelyet Naruhito császár örömmel fogadott.
A köztársasági elnök Tokióban a japán gazdasági élet meghatározó szereplőivel is találkozott. A Suzuki, az Alpine és több más vállalat vezetője is megerősítette: Magyarország nemcsak stabil, kiszámítható gazdasági partner, de egy olyan ország, ahová szívesen térnek vissza barátként, vendégként is. Öröm volt hallani, hogy hazánkat jó szívvel ajánlják más japán cégeknek is – nyilatkozta az államfő.
Sulyok Tamás megbeszélést folytatott Ishiba Shigeruval, Japán miniszterelnökével is. Gratulált a kormányfőnek az Oszakai Világkiállítás megrendezéséhez.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.