Lassan három évtizedes hagyománya van Sepsiszentgyörgyön az ökumenikus ballagásnak, péntek délelőtt ismét a belvárosi református templomban búcsúztatták a város magyar nyelvű tanintézményeinek mintegy hatszáz végzős diákját. „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet” – ezzel a Példabeszédek könyvéből kölcsönzött igével üdvözölte a fiatalokat az esemény házigazdája, Marosi Árpád református lelkész, arra biztatván őket: soha ne feledjék, mindig Isten kezében vannak, helyezzék oda bátran életüket.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) alsó-háromszéki szervezete és a sepsiszentgyörgyi történelmi egyházak szervezte ökumenikus ballagás évről évre meghatározó eseménye az iskolájuktól, pedagógusaiktól búcsúzó végzősöknek. A pénteki rendezvény egyházi és világi szónokai mindannyian arra biztatták őket, hittel, bátorsággal induljanak az életük új szakasza felé vezető úton, vigyázzanak testükre és lelkükre, s bárhová is sodorná őket a sors, mindig őrizzék szívükben a szülőföldet, ahová bármikor hazatérhetnek.
Incze Zsolt református lelkész ünnepi beszédében János evangéliumából, Jézus főpapi imájából idézett: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy az otthon és iskola jelentette biztonságból most az ismeretlennel teletűzdelt világba lépnek ki. Kifejtette, a mai világ tele van gonosz ideológiákkal, amelyek elszakítanak a szülőföldtől, eltávolítanak szeretteinktől, embertársainktól, olyan ideológiákkal, amelyek rosszra visznek, de káros szenvedélyekkel, gonosz érzésekkel egyaránt. Emlékeztetett, Jézus Krisztus nagyon szerette ezt a világot, így arra buzdította a fiatalokat: próbáljanak úgy élni, hogy maguk is szeressék, óvják, gyarapítsák a világot, amelynek részesei, ne a rosszat keressék benne, próbálják inkább jobbá tenni, és óvakodjanak a gonosztól.
Péterfi Ágnes unitárius lelkész megható fohászát követően Péter Sándor, a megyei pedagógusszövetség tiszteletbeli elnöke, az ökumenikus ballagás kezdeményezője azt kívánta a fiataloknak, keressék és találják meg önmagukat, őrizzék meg a mosolyukat és soha ne felejtsenek el nevetni.
Egy jól működő, belső iránytű birtokában nem tévedünk el az élet buktatói között, még akkor sem, ha néha tévutakra térünk vagy lelassít a bizonytalanság – szólt a fiatalokhoz Burus-Siklódi Botond. Az RMPSZ elnöke úgy vélte, a világ sokszor hangos, zavaros, gyakran értéktelen dolgokkal csábít, ám belső iránytűnkre hallgatva mindig visszatalálunk a bennünket tápláló, életben tartó gyökerekhez, „azokhoz az értékekhez, amely mentén érdemes élni”. Kijelentette, a nehézségek megerősítenek, a küzdelem ad értelmet a sikernek, a legnagyobb ajándékok pedig nem kívülről jönnek, hanem belül születnek: hitből, kitartásból, szeretetből. „A legfontosabb az, hogy mindig legyetek hűek önmagatokhoz” – biztatta a ballagókat.
Az ünnepségen Antal Árpád polgármester üdvözletét, jókívánságait Kondor Ágota, az RMDSZ háromszéki szenátora tolmácsolta. Kiss Imre főtanfelügyelő azt kívánta a ballagóknak, legyen bátorságuk megmaradni abban, „amit igaznak, jónak, szentnek és emberinek ismertek, még akkor is, ha ez nem a könnyebbik út”.
A végzősök nevében a Bartha Hanna, a Református Kollégium diákja mondott köszöntőt, Hodor Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum végzőse, illetve a Református Kollégium kórusa énekeivel, Gecse Klaudia és Révész Nikolett szavalataival színesítette az ünnepséget. Az esemény zárásaként az Úr imáját Ferencz Zsolt segédlelkésszel együtt mondták el a résztvevők, majd felcsendültek himnuszaink.