Az elmúlt hétvégén zajlottak Kovásznán a 2025-ös turisztikai idény hivatalos megnyitójához kapcsolódó rendezvények. A programok középpontjában ezúttal is a helyi hagyományok, a természeti értékek, a vendégszeretet, a zene és a néptánc állt.
A rendezvény keretében a művelődési ház udvarán színpadra léptek különböző néptáncegyüttesek és hagyományőrző csoportok, többek között Kovásznáról, Lécfalváról, Zaboláról és Bodzafordulóról a Vizitke, Kicsike, Nemere, Pitypang, Kicsi Gyöngyharmat, Recefice, Românașul, Junii Covăsneni és Mlădițe Românești. A néptánccsoportok felvonulása szombaton délelőtt a Tanulók Klubjától a Városi Művelődési Házhoz az uzoni Atlantisz fúvószenekar zenei felvezetésével történt.
A néptáncegyütteseknek a művelődési ház szabadtéri színpadán tartott fellépését nagyszámú közönség, köztük a fellépő gyermekek szülei, nagyszülei és a fürdővárosban tartózkodó turisták, illetve fürdővendégek követték nagy érdeklődéssel. A szervezők minden fellépőnek gulyással kedveskedtek, amelyet a helybeli Pokolsár Egyesület készített el.
A délután folyamán a Neo-Gitár Alfa klasszikusgitár-zenekar és a Boldog Apor Péter Gyermekotthon Sicton zenekara szórakoztatta a közönséget. Este a Művelődési Központban fellépett a sepsiszentgyörgyi MoniAcustique zenekar, majd a Lőrincz Zsigmond Sípálya közelében a kézdivásárhelyi X Balloon Transylvania szervezésében horgonyzott hőlégballon-repülés zárta a napot.
A kulináris élményeket a kovásznai borvizek kóstolója egészítette ki, ahol az érdeklődők különböző forrásokból származó ásványvizeket próbálhattak ki, miközben információt kaphattak a helyi turisztikai látnivalókról, programokról és szálláslehetőségekről.
A városi könyvtár standjánál Kovászna – a mofetták és az ezer borvízforrás városa címmel megnyílt könyvkiállításon a város egyedülálló természeti örökségét mutatták be az érdeklődőknek. A Kádár László Képtárban látható Csoma nemzetközi képzőművészeti kiállítás szervezett csoportok számára is elérhető volt előzetes bejelentkezés alapján.
Külön figyelmet érdemelt Czilli Aranka Lélek-exponálás című fotókiállítása, amelyet a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa-termében lehetett megtekinteni.
A rendezvény során a Városi Művelődési Ház, a Sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotája – Kovásznai Tanulók Klubja, a Pokolsár Egyesület, a Fiatalok Kovásznáért Egyesület (FIKOSZ), Kovászna Város Polgármesteri Hivatala és a Visit Covasna közösen gondoskodott a gazdag és sokszínű kínálatról.
A hétvégi programok a Kovászna Város Önkormányzata által támogatott kiemelt kulturális eseménysorozat részeként valósultak meg, amelyek méltóképpen adták meg az idei turisztikai szezon alaphangját. A rendezvények nemcsak a helyieket, hanem az ide látogató turistákat is megszólították, tovább erősítve Kovászna hírnevét a természet, gyógyturizmus és kultúra találkozópontjaként.