A Sepsiszentgyörgyi Ügyészség elrendelte egy 44 éves férfi bíróság elé állítását zsarolás és uzsorázás bűncselekményeinek elkövetése miatt.
A vádlott előzetes letartóztatásban van – közölte az intézmény tegnap. A vádirat szerint a férfi 2013 és 2025 között uzsorakamatra adott kölcsön pénzt öt sértettnek, majd pszichikai erőszakot alkalmazott annak érdekében, hogy különböző időközönként fizessék meg a kölcsönzött összegek után járó uzsorakamatokat. Azzal fenyegette áldozatait, hogy a kölcsönöket biztosító brassói uzsorások fizikai erőszakot alkalmazhatnak majd a pénz behajtására. A nyomozást a Sepsiszentgyörgyi Ügyészség munkatársa vezette, közreműködtek a Kovászna Megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának, a sepsiszentgyörgyi városi rendőrség bűnügyi irodájának, valamint a Kovászna és Brassó megyei rohamosztagok munkatársai. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.