Elsőáldozások Sepsiszentgyörgyön

2025. május 28., szerda, Közélet

Május az elsőáldozás hónapja, amikor hosszú előkészületek után a hitben felkészített kisiskolások ünnepélyes szentmisén először veszik magukhoz a szent ostyát. Május 25-én, vasárnap a belvárosi Szent József-templomban 46, az őrkői Világ királynéja-templomban 27, május 18-án a Gyár utcai Krisztus Király-templomban 55, május 11-én a Csíki utcai Szent Gellért-templomban 5, május 4-én az Állomás negyedi Szent Benedek-templomban 12 székely ruhába öltözött fiatal járult először szentáldozáshoz. 

  • Fotó: Facebook / Szent József plébánia
    Fotó: Facebook / Szent József plébánia

Az elsőáldozás mindig egy örömteli, várva várt nap a fiatalok, családok és a plébániai közösségek életében. Hétről hétre csoportokban, csoportvezetőkkel, első gyónásukat elvégezve készülnek a nagy napra, amikor megtisztult szívvel – ünnepi székely ruhát öltve, a lányok virágkoszorúkkal a fejükön – szüleik kézen fogva bevezetik őket a templomba. Ott szülői áldásban részesülnek, majd versek, énekek kíséretében folytatódik az ünnepség. Megújítják a keresztségi fogadalmakat, és a prédikáció után először találkoznak Krisztussal a kenyér és bor színe alatt.

A szentmise végén pedig elkészül a szentáldozási közös fotó, a gyermekek elfogyasztják a plébánián a kakaós kávét és a kalácsot.

 

Nem csak a közösség, a magyarság nevében is

A Szent József-templomban ft. Ilyés Zsolt plébános először a szülőkhöz szólt, megköszönte, hogy áldozatot hoztak a gyermekeikért: „Valamikor igent mondtatok gyermeketekre, elfogadtátok, gondoskodtok róluk, dolgoztok, áldozatot hoztok értük. Nevelitek, szeretitek őket. Megkereszteltétek, és igyekeztek a legfontosabbat is megadni nekik: az Istennel való életet. Mindezekért hálásak vagyunk nektek. Nemcsak a közösség, hanem az egész magyarság nevében is. Most gyermeketek elsőáldozó lesz. Számára egy fontos, várva várt nap. Áldjátok meg gyermeketek életét e fontos pillanatban. Ezzel Isten áldását is közvetítitek számára, hiszen szülőként a Mennyei Atya eszközei vagytok.”
Az ünnep jelentőségéről szólva kiemelte: „Ünneplünk egy olyant Istent, aki táplálni akar bennünket. Olyan Istenünk van, aki nagyon szeretne adni valamit. Ünnepeljük azt az Istent, aki olyan, mint egy titokzatos forrás, akihez oda kell menni, és lehet belőle meríteni, lehet belőle inni. Valami olyant ad, amit a világ nem tud adni.”

Az ünnepi szentmise végén a plébános megköszönte mindenki segítségét, többek között annak a 300 személynek is, aki az év folyamán imájával kísérte az elsőáldozókat.

 

Hinteni a remény és a szeretet megvait

A Krisztus Király-templomban Ferencz Zsolt segédlelkész szólt a szentmise elején az ünneplő közösséghez: „Különösen örömteli számunkra ez a nap, mert egyházközségünk 55 fiatal tagja először részesül az Oltáriszentségben. Imádságunkkal kísérjük őket, hogy szívük mindig nyitott legyen Jézus szeretetére, aki most egészen közel jön hozzájuk az Eucharisztiában. Ünnepeljünk együtt méltó módon, hálával és örömmel.” Ezután a gyerekek hálájuk jeléül különböző jelképeket helyeztek az oltárra: a Szentírást, amely az Istennel való élő kapcsolatot jelképezi, olvasása megújítja a családok egységét; az égő gyertya figyelmeztet arra, hogy Krisztus fényének hordozóivá kell válni; a családi falra kifüggesztett keresztre nézve jusson eszükbe a szülőknek, hogy szeretetükben Krisztus van benne; a víz, amely kereszténységünkre emlékeztet; a különböző virágokból készített csokrok pedig a szülők, keresztszülők iránti hálát jelképezik, hogy felkészítették őket az ünnepre. Ígéretet tettek a gyerekek, hogy nem szakadnak el Jézustól, örömmel és örökre adják oda a szívüket.

A segédlelkész a prédikáció elején a szülőkhöz szólt: „Örvendjetek a gyerekeiteknek, hiszen olyan szépek, olyan értékesek mindannyian. A mai nap a hálaadásé is”, majd a fiatalokhoz fordult: „A jövő ti vagytok, kedves gyermekek. Mindannyian, akik itt vagyunk veletek ezen a nagy életeseményen, bennetek látjuk a jövőt, ugyanis ti vagytok a remény magjai.” Ezt követően sorra kérdezte, hogy ki mi szeretne lenni nagy korában. „A jó Istennek is vannak tervei velünk, és ő ott lesz, hogy megvalósítsd álmaidat. Viszont vigyázni kell arra, ami a világon a legértékesebb, az pedig nem más, mint a szívünk” – mondotta, és befejezésül így összegzett: „Új szakasz kezdődik az életetekben, Krisztussal a szívetekben nemcsak keresők, hanem hordozók is vagytok. Hintsétek a remény és a szeretet magvait ott, ahová a jó Isten küld benneteket. Mutassátok meg az embereknek, hogy a mai naptól fogva ti is Krisztus hordozók lettetek.”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2025-05-28: Kultúra - Demeter Virág Katalin:

Olvasásról, jó barátokról, humorról Timo Parvelával (SepsiBook)

Hogy mondják finnül, hogy olvasni; ír-e majd könyvet Szoboszlairól, Ibrahimovićról; szokott-e utazni; melyik a kedvenc könyve az eddig általa írottak közül; honnan jött az ötlet, hogy író legyen, és tervez-e önéletrajzot is írni? – csak néhány kérdés azokból, melyeket szombaton szegeztek kíváncsi gyermekek Miú és Vau, Ella és Paté megálmodójának, az idei SepsiBook egyik kiemelt meghívottja, Timo Parvela ifjúsági írónak. Az eredeti foglalkozását tekintve pedagógus Parvela teljes nyitottsággal és kellő humorral fűszerezve válaszolt olvasóinak, Jankó Szép Yvette fordító tolmácsolása révén pedig az alkotói folyamatokba is bepillanthattak a beszélgetés résztvevői.  
2025-05-28: Közélet - Fekete Réka:

Díjeső a kézdivásárhelyi diákoknak (Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő)

A kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium Néreisz nővérek nevű, tizenegyedikes diákokból álló csapata első díjjal tért haza a múlt hét végén Gyergyószentmiklóson tartott Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos döntőjéről. A háromszékiek a negyedik osztályosok és a gimnazisták körében is jól szerepeltek, sepsiszentgyörgyi, baróti és kézdivásárhelyi csapatok teljesítményét értékelte a zsűri.