Budapest magyarázatot vár Kijevtől egy magyar párt betiltásáról szóló sajtóhírek miatt, amelyek arról szólnak, hogy Kijev lépéseket tervez a kárpátaljai magyar közösség politikai képviselete ellen.
A magyar kormány azonnali magyarázatot követel az ukrán vezetéstől a kárpátaljai magyar közösséget képviselő és az ő jogaikért küzdő párt betiltásáról szóló médiaértesülések kapcsán – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
A tárcavezető azon sajtóhírekre reagált a Facebookon, amelyek szerint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség – Ukrajnai Magyar Párt (KMKSZ–UMP) betiltásának lehetőségét vizsgálják Ukrajnában. „Azonnali magyarázatot követelünk az ukrán kormánytól a kárpátaljai magyar közösséget képviselő és az ő jogaikért küzdő párt betiltásáról szóló médiaértesülések kapcsán!” – írta. „El a kezekkel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségtől!” – tette hozzá.
A KMKSZ lehetséges betiltásáról a Novini Zakarpattya nevű kárpátaljai hírportál számolt be. A portál szerint az ukrán rendvédelmi szervek már vizsgálják a KMKSZ esetleges kapcsolatait azon személyekkel, akiket Ukrajna Magyarországnak való kémkedéssel vádol. Ürügyként azt hozzák fel, hogy a még május elején letartóztatott két állítólagos magyar kém (egy szakácsnő és egy nyugalmazott határőr) egyike állítólag anyagi támogatást kapott a KMKSZ-hez kötődő szervezettől. Emellett azzal is indokolhatják a betiltást, hogy a párt elnöke, Brenzovics László Magyarországra menekült az ellene indított koncepciós eljárások elől.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.