Árvízveszély Kézdiszéken

2025. május 28., szerda, Közélet

A rengeteg és hellyel-közzel immár napok óta folyamatosan hulló csapadék miatt több kézdiszéki patak szintje jelentősen megnőtt. Emiatt több településen készenlétben állnak a hatóságok, és volt, ahol már zsákolni is kellett. A legnagyobb folyóvíz, a Feketeügy többek között Szentkatolna határát öntötte el.

  • A Feketeügy szintje nőtt meg a legjelentősebben, megáradtak mind a kézdiszéki patakok. A szerző felvétele
    A Feketeügy szintje nőtt meg a legjelentősebben, megáradtak mind a kézdiszéki patakok. A szerző felvétele

Jelentősen megnőtt több kézdiszéki patak, köztük a Kászonok vízszintje az esőzések következtében, így számos helyen, többek között Nyujtódon és Sárfalván is homokkal töltött zsákokat kellett kihelyezni a veszélyeztetett helyeken. A Kászon pataka a kézdiszentléleki Porond közelében is jelentősen megnőtt, a vízmagasság pedig tegnap az oroszfalvi hídnál dél körül már a három métert is meghaladta. Balogh Tibor kézdiszentléleki polgármester elmondta: terepszemléje során úgy ítélte, hogy egyelőre egyik település sincs veszélyben, de mivel további csapadékra van kilátás, a vészhelyzet fennáll – mondotta.

Bokor Tibor polgármesterrel Oroszfaluban találkoztunk, ott néhány helyen rendszeresen veszélyben vannak a patak menti házak a sekély meder miatt. Az elöljáró azelőtt Nyujtódon tartott terepszemlét, ugyanis a martonosi hídnál kritikusra nőtt a vízszint, több környékbeli kaszálót elöntött az ár. Ott a sürgősségi felügyelőség emberei is jelen voltak, homokzsákok érkezését várták – tudtuk meg a helyszínen levő Szigethy Kálmántól, a városgazdálkodási cég igazgatójától.

Tegnap reggel a Torja pataka is jelentősen megnőtt, ott magasabb vízállás esetén a Fehérmartok utcában lévő ingatlanokat veszélyeztetné az ár.

Tegnap a felkeresett helyek közül a legrosszabb helyzetet Szentkatolna határában tapasztaltuk, ott a megnőtt Feketeügy több területet elöntött, nem csak az árteret, hanem mezőgazdasági területeket is, és úgy tűnt, hogy a tetőzésnek nincs vége.

Ozsdolán a település nagy­ági részén egy ideiglenes hidat tett tönkre az áradat – tudtuk meg Pénzes Ágoston polgármestertől, aki szerint egyelőre a település házaiban nem tett kárt a víz. „A Nagyágon a rendes hidat 12 évvel ezelőtt tette tönkre a víz, ez a második alkalom, hogy az ideiglenes átjáró is használhatatlanná vált. Pályázni fogunk egy olyan híd építésére, amely tartós lesz” – mondotta az elöljáró.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 1055
szavazógép
2025-05-28: Világfigyelő - :

Tizenhét EU-tagállam tiltakozik a magyarországi Pride-tilalom miatt

Tegnap 17 európai uniós tagállam kormánya adott ki nyilatkozatot a közelmúltbeli LMBTQ-ellenes magyar intézkedések miatt. Az ír külügyminisztérium oldalán megjelent dokumentumhoz többek között Ausztria, Csehország, Franciaország, Németország, Szlovénia, Finnország és Svédország, a benelux országok és a három balti exszovjet tagköztársaság vezetése csatlakozott.
2025-05-28: Közélet - Szekeres Attila:

Elsodorta az ár az ideiglenes hidat

Megszakadt a közlekedés Mikóújfalu és Erdővidék között, mivel a nagy esőzések okozta ár hétfő este elmosta a Hatod felé vezető úton, a mikóújfalusi vasúti átjáró közelében kialakított ideiglenes hidat.