UNITER-díjak

2025. május 28., szerda, Közélet

Az idei UNITER-gálán a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bodó Viktor által rendezett A vihar című előadásának fénytervezője, Baumgartner Sándor elnyerte a román színházi szakma legrangosabb díját a light design kategóriában, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház által szervezett, idén tízéves D-Butan-T Fesztivál pedig megkapta az UNITER egyik különdíját.

  • Jelenet A vihar című előadásból. Fotó: Barabás Zsolt
    Jelenet A vihar című előadásból. Fotó: Barabás Zsolt

A díjazottak között volt még Albu István – a sepsiszentgyörgyi Hullámzó vőlegény című előadás rendezője –, aki a Szatmárnémeti Északi Színházban színre vitt III. Richárd előadásért elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata pedig ugyanezzel a produkcióval megkapta a legjobb előadásért járó díjat. Továbbá az Andrei Mureşanu Színházat 2004–2007, majd 2010–2013 között vezető Horaţiu Mihaiu díszlet- és jelmeztervező UNITER-életműdíjat kapott, a Sepsiszentgyörgyről induló és itt tizenkét éven át működő ATELIER Nemzetközi Színházművészeti Fesztiválnak pedig odaítélték a Ion Caramitru kiválósági díjat. A díjra jelöltek között volt idén Pálffy Tibor színművész is a legjobb férfi főszereplő kategóriában – A vihar című előadás Prospero szerepéért –, ezt a díjat azonban másnak ítélték oda. (nbs)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 1056
szavazógép
2025-05-28: Közélet - Hecser László:

Készültség Baróton

Hétfőről keddre virradó éjszaka a kitartó esőzés készültségbe állította a baróti városházát. A legnagyobb gondot az Olt okozta: megnőtt vízhozama miatt a Kormos pataka nem tudott belefolyni, így a közeli felsőrákosi földekre öntött ki. Köpecen nincs gond, de nem sok hiányzott, hogy legyen. A veszély még fennáll, de már lehet derűlátásra okuk, hiszen a vízszint tegnap reggel óta folyamatosan csökkent.
2025-05-28: Közélet - Nagy D. István:

Prefektúra: a veszély nem múlt el (Áradások Háromszéken)

A Tatrang-patak, a Feketeügy folyó, valamint Erdővidéken a Kormos-patak esetében áll fenn komoly áradás veszélye az elkövetkező időszakban, miután Kovászna megyére is magas csapadékmennyiséget jelző narancssárga riasztást adott ki az országos meteorológiai szolgálat – jelezte tegnapi sajtótájékoztatóján Ráduly István. A prefektus szerint Bereck és Ojtoz között, illetve Bálványos környékén az országutak mentén a hatóságok arra készülnek, hogy a hegyoldalakról lezúduló esővíz és a hordalék okozhat fennakadást a közlekedésben.