Megkezdődtek Bukarestben a kormányalakítást célzó, egyelőre informális egyeztetések tegnap az újonnan hivatalba lépett államfő, Nicuşor Dan és a parlamenti pártok között. Az alkotmány által előírt hivatalos kormányalakítási tárgyalásokat csak egy koalíciós megállapodás létrejötte után, várhatóan két-három hét múlva hirdeti meg az államfő.
Az elnök tegnap egyenként fogadta a parlamenti pártok küldöttségeit, amelyekkel főleg az általa megnevezett legsürgősebb teendő, a veszélyesen megnövekedett költségvetési hiány megfékezésének lehetséges módozatairól egyeztetett.
Sorin Grindeanu, a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke a találkozó után elmondta: egyelőre egy lehetséges kormányprogram, a költségvetés kiegyensúlyozására irányuló intézkedéscsomag kialakítása a cél.
Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideglenes elnöke elismerte, hogy pártját is felelősség terheli az eddigi túlköltekezésért, a GDP 9 százalékát közelítő költségvetési hiányért, de a PNL részt akar venni a helyzet orvoslásában, a deficit csökkentésében és a befektetők bizalmának helyreállításában is.
Dominik Fritz, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) ideiglenes elnöke szerint egy köztiszteletnek örvendő, tekintélyes politikus kell vezesse a kormányt. Az USR támogatná azt, hogy Ilie Bolojan PNL-elnök kapjon kormányalakítási megbízást.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is jelezte, hogy a szövetség készen áll a kormányzati szerepvállalásra, „annak minden előnyével és hátrányával együtt”.
Dan Tanasă, az AUR szóvivője azt mondta, hogy nem legitimálhatják részvételükkel egy részrehajló, a választók millióinak képviselőit semmibe vevő államfő konzultációs „színjátékát”.
Diana Șoșoacă EP-képviselő, az SOS Románia párt elnöke azzal indokolta pártja távolmaradását a tegnapi egyeztetésekről, hogy az alkotmánybíróság „idegen parancsra” kizárta őt az elnökjelöltek közül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.