„Telefonon egyeztettem Kelemen Hunorral a Parajdon kialakult drámai helyzetről. Biztosítottam, hogy a magyar kormány minden anyagi és gyakorlati segítséget megad a károk felméréséhez és a helyreállításhoz. Székelyföld számíthat ránk!” – írta tegnap Orbán Viktor magyar miniszterelnök Facebook-oldalán. Korábban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke együttérzéséről biztosította a parajdi sóbányánál kialakult rendkívüli helyzet miatt a Hargita megyei község lakosait.
A parajdi sóbányában kialakult természeti katasztrófa kapcsán Magyarország minden segítséget megad a székelyeknek – közölte tegnap a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten a Kormányinfón. Gulyás Gergely azt mondta: minden segítséget megadnak a székelyeknek, illetve Parajdnak, ami ahhoz szükséges, hogy a károkat mérsékelni lehessen, illetve a korábbi állapotot helyre lehessen állítani a parajdi sóbányában.
Minden támogatást megadunk Parajdnak – írta Kelemen Hunor is a Facebook-oldalán, rámutatva, hogy a sóbányát sújtó természeti katasztrófa miatt veszélybe került egy közösség gondosan megtervezett és sok munkával felépített jövője. „Meg kell találni a megoldást arra, hogy a sókitermelés folytatódhasson, és a gyógyulást kereső, illetve turisztikai céllal érkező vendégek továbbra is ellátogathassanak Parajdra. (…) Nem engedhetjük, hogy az áradó víz veszélyeztesse a helyi közösség megélhetését” – húzta alá, hozzátéve, hogy az Országos Sóipari Társaság (Salrom) első számú prioritása a bánya teljes rendbetétele kell legyen. Közölte: az esőzések és áradások után az első feladat a kármentés, ezt követi a helyreállítás és a hosszú távú megoldások kidolgozása.
Nagy az elkeseredés
A helyi sajtó helyszíni beszámolói szerint a község lakosainak körében nagy az elkeseredés, attól tartanak, hogy beomlik a bánya, és azt tartják, sokkal nagyobb a baj, mint ahogy azt a hatóságok állítják. Az az általános vélemény, hogy a jelenlegi helyzetet meg lehetett volna előzni, ha az illetékesek időben beavatkoznak, hiszen évek óta tudni lehet a vízszivárgásról. Azt is kifogásolják, hogy a bányát működtető Országos Sóipari Társaság (Salrom) nem kommunikál kielégítően a helyzet súlyosságáról. A helyiek szerint már jelenleg is több víznyelő van, ahol zúdul be a víz a bányába. Az illetékesek attól tartanak, hogy újabb helyeken szakad be a patakmeder, ezért az oda vezető hidat csendőrök őrzik.
Az Országos Sóipari Társaság közleményben számolt be arról, hogy kimenekítette a sóbányából alkalmazottjait, munkagépeit. A medermunkálatokról elmondta: bizonyos szakaszok betonozására lesz szükség, és egy új csatorna kialakítására, amin elvezethető a megnövekedett vízmennyiség. A szabadidős tevékenység újraindítására a létesítmény strukturális vizsgálata után kerülhet sor.
A Telegdy-szárny
Az elmúlt napok esőzései nyomán Parajdon kialakult rendkívüli helyzetről Nyágrus László polgármester tegnap elmondta: jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával. „Ez reményt adhat mindannyiunk számára. Nemcsak a turizmusnak, hanem a kitermelésnek is” – fogalmazott a székelyföldi elöljáró. Hozzátette: szakemberek bevonásával áthidaló megoldásokat kell találni ahhoz, hogy a sóbánya bezárása esetén meg tudják tartani a környéken a turistákat, amiben segít, hogy az elmúlt években számos turisztikai attrakció épült a bánya mellett.
Petres Sándor, Hargita megye prefektusa tegnap cáfolta a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat. Petres a sajtónak elmondta, hogy a szakemberek szerint rövid és középtávon a bányát nem fenyegeti a beomlás veszélye. „Ha a bánya teljesen megtelne, és a víz évekig a tárnákban állna, feloldva a sót, akkor ez az elméleti lehetőség valóban fennállna. De ismétlem, rövid és középtávon ez nem valószínű, hogy megtörténik” – jelentette ki.
Válságstáb
Bíró Barna Botond, Hargita megye önkormányzatának elnöke közleményben tudatta, hogy válságkezelő csoportot hívott össze a parajdi sóbánya ügyében, hogy „gyors, összehangolt és hatékony fellépéssel megvédjék a közösség jövőjét, a helyi turizmust”. Közölte: a bánya megmentését célzó elengedhetetlen sürgős műszaki beavatkozások mellett – ami a szakemberek feladata –, átfogó turizmusmentő kampányra is szükség van, mely új lendületet adhat a térségnek. Azt kérte a turisztikai szakemberektől, hogy még a héten találkozzanak a parajdi vállalkozókkal, hallgassák meg álláspontjukat, és utána dolgozzanak ki javaslatot, amely alapján a megyei önkormányzat „országos turisztikai felhívással” fordulhat a magyar vagy a román kormányhoz segítségért – részletezte Bíró Barna Botond.
Közben továbbra is ömlik a megduzzadt Korond-patak vize a parajdi sóbányába, és tegnap valószínűleg elérte a létesítmény turisták által látogatható részét is.