Háromszáz embert menekítettek az ár elől /Frissítés/

2025. május 29., csütörtök, Közélet

Kritikussá vált a helyzet szerda délutánra Kökösbácstelek, Márkosrét térségében, ezért a két település helyi katasztrófavédelmi bizottsága összeült és a lakosság evakuálásáról döntött. Az éjszaka folyamán összesen 280 személyt telepítettek ki a térségből, Nagyborosnyón csütörtökre virradóan szintén embereket kellett kimenekíteni az áradások miatt.

  • Fotó: Kocsis B. János
    Fotó: Kocsis B. János

Orabaiszék több településén is súlyossá vált a helyzet, az emberek küzdöttek, hogy megóvják otthonaikat, javaikat, sok helyen önkéntesek álltak a helyiek mellé, hogy mentsék a menthetőt. Kovászna központjában a várost átszelő patak kikezdte a magas támfalat, megomlott a járda, így az érintett szakaszon lezárták a forgalmat, kövekkel igyekeztek erősíteni a sérült részeket.

A megyei sürgősségi felügyelőség csütörtök reggeli tájékoztatása szerint Nagyborosnyón mintegy 50 gazdaság, illetve több száz hektár mezőgazdasági területet került víz alá, a helyiek gazdaságait, lakóházait homokzsákokkal igyekeztek megvédeni a tűzoltók, és motorszivattyúkat is munkába állítottak. A településen csütörtök hajnalban kezdődött az evakuálás, az intézkedés 15 embert és 2 állatot érintett. Mint közölték, bár a Zágon-patak vízszintje csökkenőben van, néhol a víz továbbra is átfolyik a gáton. Csökken a víz szintje Kökösbácstelek és Márkosrét térségében is, a hatóságok azonban továbbra is a helyszínen vannak.

Pákéban is szükség volt a tűzoltók segítségére, az éjszaka folyamán egy elárasztott lakóházból szivattyúzták a vizet, Barátos önkormányzata és munkatársaik egy markolóval segítették a mentést. Bodzafordulón és Csomakőrösön pincék teltek fel vízzel, a tűzoltók mindkét helyen szivattyúkkal dolgoztak, utóbbi településen tegnap homokzsákokat helyeztek ki az áradás által veszélyeztetett területekre.

Kovásznán tegnap a patak belemart a Pokolsár Bazár épülete alatti falba is, az önkormányzat munkatársai, a katasztrófavédelem munkatársai, a rendőrség és vízszolgáltató alkalmazottai, önkéntesek segédkeztek a mentésben, kárelhárításban a fürdőváros érintett területein.

 

Erdővidéken is kritikus a helyzet

Dolgoznak a vasúti hídnál, hogy megakadályozzák az áradást. Fotó: Facebook / Benedek Huszár János

 

Erdővidéket sem kímélte az áradás, ott a Kormos pataka és az Olt okoz problémát. Benedek Huszár János, Barót polgármestere csütörtök délelőtt el Facebook-oldalán számolt be a helyzetről. Mint írta, az Olt az ágostonfalvi hídnál a „csúcson van”, a folyó magas állása miatt „a Kormos nem tud lefolyni Rákos alatt, az éjszaka átbukott a gáton és elárasztotta a rákosi mezőgazdasági területeket. Az iparvasút hídján belül 2019-ben épített gát fogja egyelőre a vizet, hogy ne terjedjen a véceri keresztút és Köpec felé. A gát tövében a víz óránként 5 centit emelkedik, ez azt jelenti, hogy ha a vízbeömlés üteme nem csökken, holnap hajnalra átcsap a gáton, s Köpec felé elönthet több száz hektár területet és Málnási Csaba farmját. Ellenintézkedésként a vasúti híd innenső oldalát is feltöltjük, remélhetőleg az megfogja az áradást” - számolt be az elöljáró. Közölte azt is, hogy a rákosi határban már semmit nem lehet megmenteni, de próbálják megakadályozni, hogy Köpec, Vécer, a tavak és a Málnási-farm felé áttörjön a víz.

A megyei rendőrség közölte, az áradások sújtotta térségekben a korábban elrendelt forgalomkorlátozások továbbra is érvényben vannak.

 

Dolgoznak a gátakon

Tamásfalván 32 gazdaságot árasztott el a víz – közölte csütörtök délben a megyei sürgősségi felügyelőség, a helyszínen kollégáik mellett az önkormányzat munkatársai és a helyiek is részt vesznek a kárelhárításban. Nagyborosnyón a víz újabb területeket, gazdaságokat árasztott el, ott több mint 20 hivatásos tűzoltó, illetve csendőrök, rendőrök dolgoznak kis és nagy kapacitású motorszivattyúkkal, de motorcsónakot és más eszközöket is a helyszínre vittek. Kökösben a veszélyeztetett területeken lévő házak és gazdaságok megóvása érdekében a Feketeügy mentén a védőgát megemelésén és megerősítésén dolgoznak tűzoltók és katonák. A hivatalos tájékoztató szerint a gáton szivárgásokat észleltek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 1055
szavazógép
2025-05-28: Szabadidő - :

Az extravagáns női napszemüvegek /X/

A napszemüvegeket elsősorban védőfunkciójuk miatt viseljük, de a külső megjelenésünk sem elhanyagolható. Ízlésünktől és személyiségünktől függően tesszük le a voksunkat egy elegáns vagy extravagánsabb, feltűnőbb darab mellett. 
2025-05-29: Közélet - Bartos Loránd:

A nehezén talán túl vagyunk (Kézdi-Orbaiszéki árvízkörkép)

Pár nap lassú de kitartó esőzés után ma a délelőtti órákban rövid időre a nap is megmutatta magát Kézdi-Orbaiszéken, csapadék nem hullott és a patakok vízszintje zömében csökkent. Az előrejelzés azonban továbbra is esőt mutat és a Felső-Háromszéken élő néphagyomány szerint Urunk mennybemenetele napján, vagyis áldozócsütörtökön és az azt követő időszakban általában rossz idő szokott lenni.