A Chelsea szerdán hátrányból fordítva 4–1-re diadalmaskodott a Real Betis felett a Konferencia Liga döntőjében Wrocławban. A londoni együttes győzelmével elsőként tette teljessé európai trófeagyűjteményét, korábban már megnyerte a Bajnokok Ligáját, az Európa-ligát, ugyanakkor elhódította a Szuperkupát és a megszűnt Kupagyőztesek Európa-kupáját is.
Nagy iramban kezdtek a csapatok, a lüktető mérkőzésen mindkét fél gólra törően futballozott, sorra futottak a veszélyes és lendületes akciók. A rohanásból a spanyol gárda jött ki jobban, mert labdaszerzést követően Abde Ezzalzuli pontosan célzott. A góltól kissé megzavarodott a Chelsea, amely majdnem még nagyobb hátrányba került, azonban Filip Jörgensen hárította Marc Bartra lövését. Enzo Maresca alakulata aztán rendezte sorait, átvette a játék irányítását, ellenben a támadásokból hiányzott a kreativitás, így a sevillai együttes szórványos ellenakciói veszélyesebbek voltak. A második félidőben is a Chelsea kezdeményezett, mindkét csapat igyekezett kevés átadásból a lehető leggyorsabban átjátszani a pályát, viszont igazán nagy gólhelyzet nem alakult ki, a kapusoknak csak kisebb védenivalójuk akadt. A folytatásban azonban angol gárda mezőnyfölénye találatokat eredményezett: előbb Enzo Fernandez tíz méterről, majd Nicolas Jackson még közelebbről nem hibázott, az előkészítő szerepében mindkét esetben Cole Palmer jeleskedett. A gyors fordítás megtörte a Betis ellenállását, a zöld-fehér mezesek elfáradtak, szigetországi ellenfelük pedig ezt kihasználva eldöntötte az összecsapást, a ráadásban pedig fölényessé tette sikerét.
Eredmény, Konferencia Liga, döntő: Chelsea–Real Betis 4–1 (gólszerzők: Enzo Fernández 65., Nicolas Jackson 70., Jadon Sancho 83., Moises Caicedo 90+1., illetve Abde Ezzalzuli 9.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.