Mihályvári-Farkas Viktória és Betlehem Dávid ezüst, Rasovszky Kristóf bronzérmet nyert csütörtökön a nyílt vízi úszók horvátországi Európa-bajnokságának 5 kilométeres viadalán. Az élete első nyílt vízi világversenyén szereplő Mihályvári-Farkas a második magyar női úszó, aki két egyéni számban is dobogóra állhat kontinensviadalon.
Fábián Bettina egy kisebb sérülés miatt nem indult el a rövidebb távon, Mihályvári-Farkas viszont remekül kezdett, a legjobbak között tempózott. A hosszú hajrában rövid időre úgy tűnt, ezúttal nem szólhat bele az érmekért zajló küzdelembe, azonban az utolsó 200 méteren elképesztő hajrának köszönhetően bezsebelte az ezüstérmet. A számot az olasz Ginevra Taddeucci nyerte, aki egy nappal korábban Mihályvári-Farkas mögött volt második.
A jelentős szél miatt a szervezők rövidebbre húzták a pályát, így négy 1250 méteres kör megtétele várt a férfiak mezőnyére. A rajt után Betlehem hatalmas tempót diktált, amelyet csak a legjobbak bírtak, így az utolsó körre mindössze hatan maradtak versenyben az érmekért. A végén Paltrinieri nyitotta meg elsőként a hajrát, az olasz klasszissal ezúttal senki sem tudta tartani a lépést, ugyanakkor Betlehem és Rasovszky is magabiztosan végzett dobogós helyen.
Eredmények: * női 5 km: 1. Ginevra Taddeucci (Olaszország) 59:51.95 perc, 2. Mihályvári-Farkas Viktória 59:53.94, 3. Maria De Valdes Alvarez (Spanyolország) 59:55.03 * férfi 5 km: 1. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 52:05.79 perc, 2. Betlehem Dávid 52:08.07, 3. Rasovszky Kristóf 52:13.57.