Hozzávalók. 2 közepes fej savanyú káposzta, 1 evőkanál zsír; a töltelékhez: 1 kg darált disznóhús, 10 dkg rizs, 2 evőkanál zsír, 1 közepes hagyma, 2–3 cikk fokhagyma, só, bors, pirospaprika.
Elkészítése. A káposztafejek torzsáját kivágjuk, a leveleit lebontjuk, majd egyenként leormojáljuk, vagyis a vastag erezetét kivágjuk. A nagyobb káposztaleveleket és a közepét megvágjuk vágottnak.
A töltelékhez a hagymát kockára aprítjuk, a zsíron megdinszteljük, megszórjuk pirospaprikával, majd a darált húshoz adjuk. Beletesszük a többször átmosott rizst, belezúzzuk a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és összekavarjuk. Az így nyert tölteléket az előkészített káposztalevelekbe töltjük, vagyis a tenyerünkbe terítjük a káposztalevelet, a közepébe teszünk egykanálnyi tölteléket, majd szépen felcsavarjuk, és a két végét az ujjunkkal benyomkodjuk. Egy nagy fazék aljára teszünk egy evőkanál zsírt, a fala mentén körberakjuk a töltelékeket, és a köztük maradt üreget megtöltjük vágottal. A fazékba annyi vizet öntünk, amennyi a töltelékeket épp ellepi, majd feltesszük főni. Ha felforrt, takaréklángra tesszük, és lassú tűzön legalább 3 órát főzzük.
Tálaláskor tányérra tesszük a töltelékeket, melléje halmozzuk a vágottat, tejfölt, és friss kenyeret adunk hozzá.
Csülköt, illetve füstölt sonkát is tehetünk a káposztásfazék aljára, de füstöltek nélkül is nagyon finom a töltött káposzta.
Mennyiség: 10 személy
Elkészítési idő: 5 óra
Megjelent a 100 alcsíki és kászoni recept – több mint 100 alcsíki és kászoni háziasszony című kötetben; Tortoma Kiadó. A kötet megrendelhető a www.tortoma.ro oldalon, megvásárolható könyvesboltokban és a Háromszék lapárudáiban.