VERSENYVIZSGÁZHATNAK AZ ORVOSOK. Február közepén ugyanis a kormány elfogadta azt a memorandumot, amely szerint meghirdetik a korábban befagyasztott vagy megüresedett orvosi állásokat. Így 1800 szakorvosi és 109 általános orvosi állásra felvételizhetnek a szakemberek és az utolsó éves rezidens orvosok. A versenyvizsgákat március 25. és április 6. között tartják az egyetemi központokban, így például Aradon, Brassóban, Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon is.
EGYMÁST VÉDIK A BÍRÓK. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács az elmúlt időszakban huszonnégy bíró, illetve ügyész dossziéját küldte át a bíróságra, hogy a rendelkezésükre álló dokumentumok alapján kimondják: az illető együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. A gond csak az, hogy az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, bírónak kell kimondania bírótársáról az ítéletet. Évek óta késik például Rodica Stănoiu volt igazságügyi miniszter ügyének lezárása is, mert a bírák húzzák az időt. (România liberă)
TEJ-KIFLI HELYETT DÉLUTÁNI FOGLALKOZÁS. Ecaterina Andronescu tanügyminiszter ősztől meg akarja szüntetni az iskolák tej-kifli programját, helyette bevezetné a tanítás utáni foglalkozásokat. A diákok meleg ételt kapnának, és tanári felügyelettel oldhatnák meg házi feladataikat délután az iskolában, ezenkívül tanrenden kívüli programokban vehetnének részt. A kormány a tej-kifli programra szánt pénzt ehhez a programhoz irányítaná át, amelyet először csak azokban az iskolákban indítanak el, ahol van erre hely. Később keresnek megoldásokat az olyan iskolákban, ahol délután foglaltak az osztálytermek. A tanügyminiszter szerint a gyerekek képzése is sokkal hatékonyabbá válik a délutáni foglalkozások segítségével. (Realitatea)
BETÖRÉS VALUTAVÁLTÓBA. Betörtek egy valutaváltóba Kolozsváron. Rendőrségi források szerint a páncélszekrényt nem feltörték, hanem az irodában talált, hozzá illő kulcsokkal nyitották ki a betörők. Az őrző-védők azért nem érkezhettek ki a helyszínre idejében, mert a külső falra felszerelt riasztókészülék kábelét a tolvajok egyszerűen elvágták. Az egység főnöke elmondta, a helyiség be volt kamerázva, azonban nem tudta megmondani, hogy a berendezések működtek vagy sem a betöréskor. (citynews)
HARMADIK HELYEN. Az idei év első hónapjában Lettország 9,7 és Litvánia 9,5 százalékos inflációs rátája után 6,8 százalékkal Románia mutathatta fel éves viszonyításban az Európai Unió harmadik legnagyobb pénzromlási arányát ― derül ki az Eurostat múlt hét végén közzétett összesítéséből. Januárban az EU-27 átlagos inflációs rátája 1,7 százalékra, míg az eurózónáé 1,1 százalékra olvadt a decemberi 2,2, illetve 1,6 százalékos szinthez képest. Az uniós tagállamok közül a legkisebb éves szintű inflációt 0 százalékkal Luxemburgban, 0,1 százalékkal Portugáliában, illetve 0,8 százalékkal Spanyolországban és Franciaországban mérték.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.