Új elnököt választott az EMKE

2025. június 3., kedd, Belföld

Új elnököt választottak szombaton az erdélyi kulturális és közművelődési szervezeteket ernyőintézményként összefogó, 1885-ben alapított Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) élére Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke személyében.

  • Fotó: Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
    Fotó: Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület

Az új elnök úgy nyilatkozott: a szervezet kezdeti célkitűzései – a magyar nyelv és a nemzeti öntudat erősítése, kulturális intézmények létesítése – jelenleg is érvényesek, de a mai világhoz kell igazítani az eszköztárat. „Úgy érzem, egy korszerű EMKE-nek is arra kell törekednie, hogy a magyarságunk élményszerű, tartalmas, ugyanakkor hiteles megélésében segítse közösségünk apraját-nagyját, függetlenül attól, hogy tömbmagyar vidéken vagy szórványban él” – fogalmazott. Emellett ernyőszervezetként fontos cél egy erős és hatékony hálózat kialakítása, működtetése – tette hozzá. Úgy vélte, ezeknek a céloknak az elérésében „jó alap” lesz a KMN szervezésével és a Kincses Kolozsvár Egyesület vezetésével szerzett tapasztalat, erős kapcsolati háló. „Fontos számomra az a szemlélet, hogy a magyar kulturális hagyományainkat a mai környezetben életben tartsuk és vonzóvá is tegyük – ez egyaránt kulcs a helyi rendezvények sikeréhez, valamint az EMKE országos küldetéséhez is” – mondta.

Gergely Balázs rámutatott: az EMKE-nek a sajátos erdélyi magyar értékekre összpontosító digitális tartalomgyárként is kell működnie, bevonva a közösség értékteremtésre képes, aktív szervezeteit és tagjait: művészeket, kutatókat, újságírókat, sportolókat, adatközlőket. Úgy fogalmazott, „egy stabil, de mégis mozgékony EMKE-ben van jövő”, amelyhez korrekcióra és bővítésre is szükség lesz: konszolidálni kell az anyagi helyzetet és új programokat, tevékenységeket kell felvállalni. „Ki kell alakítani, illetve meg kell erősíteni a kapcsolatot az erdélyi magyar civil-kulturális világ számottevő szereplőivel. Lehetőség szerint nyitni kell a többségi társadalom irányába is, hiszen az EMKE lehetne a legnagyszerűbb kulturális kirakat a románság felé, de ennek a mikéntjét még nem igazán látom” – fogalmazott Gergely Balázs. Egy erdélyi magyar-cigány misszióra is szükség lenne, különös hangsúlyt fektetve a gyermekek segítésére, nevelésére, és abszolút prioritás a magyar vállalkozói réteg megszólítása és bevonása a közművelődés alakításába – mondta.

Az EMKE új elnöke hároméves mandátumot vállalt, mint jelezte, ez idő alatt együttműködésre törekszik majd a politikai képviselettel, egyházakkal, oktatási intézményekkel és a Kárpát-medencei testvérintézményekkel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1428
szavazógép
2025-06-03: Belföld - :

Háromszéken segítenek

Megkezdte a munkálatokat Nagyborosnyón a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) kutató-mentő csapata, a szakemberek az ár elvonulását követően a házak, kertek szivattyúzásában és a kárenyhítésben segítenek. 
2025-06-03: Közélet - :

Pénzbeli gyorssegély, tisztítószerek az árvízkárosultaknak (Nacsa Lőrinc államtitkár Háromszéken)

A háromszéki árvízkárosultak megsegítését célzó, tízmillió forint azonnali pénzbeli gyorssegély folyósítását jelentette be tegnap Sepsiszentgyörgyön Nacsa Lőrinc, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkára. A budapesti kormány képviselője Nagyborosnyón és Kovásznán tartott terepszemlét, előbbi településen az Ökumenikus Segélyszervezet által összegyűjtött, tisztító- és fertőtlenítőszerekből álló első adag segélyszállítmány szétosztásában is részt vett.