150 éves a Mikes Kelemen Elméleti LíceumAz iskola a közösségi élmények bölcsője

2025. június 3., kedd, Közélet

A Mikes-iskola minden időkben kiállta a megpróbáltatásokat, mivel a gyökerei mélyek, a múltja tiszta – hangsúlyozta Solymosi Annamária iskolaigazgató pénteken a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum fennállásának százötvenedik évfordulója alkalmából tavaly elindított megemlékezéssorozat záróeseményén.

  • Jászsági táncok elsősök előadásában; betanította Kocsis Hunor. Erdőközi Zoltán felvétele
    Jászsági táncok elsősök előadásában; betanította Kocsis Hunor. Erdőközi Zoltán felvétele

Az iskola dísztermében tartott ünnepséget Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című versének a Misztrál együttes által megzenésített változatával indították Józsi Bianka, Bukur Norbert és Deák Dávid tizenegyedikes diákok előadásában.Elhangzott, hogy Babits verse utalás arra, ma is szükség van, hogy az Úr áldja, védje az iskolaalapítót, iskolafenntartót, pedagógusokat, szülőket, ezt követően egy perc néma csenddel emlékeztek meg az elmúlt tíz esztendőben elhunyt tanárokról. 

Elsőként az iskola igazgatója köszöntötte a jelen lévő egykori és jelenlegi tanárokat, vén diákokat, kiemelve: a százötvenedik évforduló egy egész közösség emlékezetének, értékrendjének, hagyományainak ünnepe. A Mikes-iskola nem csupán a tudás, hanem a szellem, a kultúra és az emberi méltóság otthonává vált, és olyan értékeket közvetített, mint a tisztesség, kitartás, közösség iránti felelősség és a szülőföld szeretete – mondotta. Solymosi Annamária szerint ezek azok az alapkövek, amelyekre nem csak egy iskolai közösséget, hanem egész életet lehet építeni.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének üzenetét Bartha Szende önkormányzati képviselő, az iskola egykori diákja olvasta fel. A városvezető hangsúlyozza, a Mikes-líceum másfél évszázada adja át nemzedékeknek a tudást, a műveltséget és erősíti a magyar identitást ebben a városban, amely közös otthonunk. Az iskola falai között felnövő diákok nemcsak tananyagot, hanem példát is kaptak: kitartásból, közösségi szellemből, és abból a hitből, hogy a tanulás által jobbá tehetjük önmagunkat és világunkat – fogalmazott Antal Árpád, aki szerint ez az iskola polgárokat, értelmiségieket, alkotó embereket bocsátott útjukra, akikre méltán lehetünk büszkék.

Az idők során sok minden megváltozott, de az iskola küldetése állandó maradt: a nevelés, a jó szóval való oktatás, az értékátadás szándéka – mondta köszöntőjében Kőmíves Noémi tanfelügyelő, aki szerint a legfőbb cél ma is az, hogy a tudás segítségével jobb embereket, felelős döntéshozókat, a mai világ kihívásait értő és érző embereket neveljünk. Az iskola egykori diákjaként meggyőződése, hogy a világot nem csupán a józan ész és a hideg ráció viszi tovább, hanem azok a közösségi élmények is, amelyek bölcsője az iskola. 

Bár nem hangzott el részletes iskolatörténeti ismertető, a konferálószövegben utaltak arra, hogy vándorló iskoláról van szó. Az 1874-es alapítás egy felső-leánytanoda létrehozását jelentette Málik József vezetésével a Bazár emeleti részében, ez azonban az elemi oktatás csupán kétéves meghosszabbítását jelentette. Később négyosztályos polgári iskolává alakították, volt állami, majd egyházi, később ismét állami kezelés alatt, működött a Csutak Vilmos által igazgatott Református Székely Mikó Kollégium falai között, majd Bibó Erzsébet igazgatásával önálló leánygimnáziumként a Kós Károly által tervezett, 1927-ben át­adott épületben. A felekezeti oktatás 1948-as megszüntetése után állami elméleti líceummá vált, 1976-tól Filo­lógia–Történelem Líceum, 1983-tól 2. számú Ipari Líceum volt a neve. 1990-ig a jelenlegi Mihai Viteazul Főgimnázium épületében működött, harmincöt esztendeje a Kriza János utcában Mikes Kelemen Elméleti Líceum néven.

Az évfordulós ünnepségen énekes-táncos műsort mutattak be kis és nagy diákok, felléptek Szőts Dániel kis furulyásai, képes beszámolót vetítettek a Mikes Kelemen emlékére tavaly áprilisban tett törökországi útról, valamint az utána következő, Zágonig tartó kerékpározásról. Az ünnepséget a Bogyor Barbara vezette Mikes Kórus zárta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2025-06-03: Közélet - Nagy B. Sándor:

Krakkó után itthon is bemutató

Lengyel koreográfus, Eryk Makohon rendezésében készült az M Studio Mozgásszínház Dirty Dancing című legújabb előadása, amelyet először a krakkói Cricotekában (Tadeusz Kantor Művészetének Dokumentációs Központja) mutattak be május 25-én. Az előadás sepsiszentgyörgyi bemutatóját ma 19 órától tartják. A Háromszék Táncstúdióban látható előadás nem az 1987-es filmklasszikus újraértelmezése, inkább a „piszkos tánc” kifejezés metaforája.
2025-06-04: Elhalálozás - :

Elhalálozás