Emlékezés Trianonra
Idén 33. alkalommal emlékezünk a trianoni diktátumra Sepsiszentgyörgyön. Ma 16 órától a Kónya Ádám Városi Művelődési Házban a Wittner Mária – Készültem az útra című emlékkiállítás megnyitója. Beszédet mond Németh Szilárd kormánybiztos, a Fidesz alelnöke és Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke – Budapest, közreműködik Zsigmond Nóra és Gazda Zoltán.
17.30-tól a kőszínpadnál megemlékező rendezvény. Meghívott szónok Németh Szilárd kormánybiztos, a Fidesz alelnöke. Beszédet mondanak a politikai pártok vezetői, Erőss Bulcsú (MPE) és Gáj Nándor (RMDSZ). Igét hirdet Dénes Előd református esperes, énekel Deák Anett. Utána a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar Trianon című koncertje. Karvezető Péntek János, énekel Turpinszky Béla és Molnár Zsolt, trombitaszólót játszik Nagy Zsolt, verset mond Gazda Zoltán.
Csókay András a Tudástáron
Csókay András nemzetközi hírű magyar idegsebész Krisztussal a bánat is örömmé tud változni címmel tart előadást június 5-én, csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakképző Líceum amfiteátrumában.
Össznemzeti Zarándokvonat Sepsiszentgyörgyön
A tavalyi évhez hasonlóan idén is útjára indul a Csíksomlyó Expressz – Székely Gyors Össznemzeti Zarándokvonat a csíksomlyói pünkösdi búcsúba és az Ezeréves határhoz Gyimesbükkre. A zarándokvonat június 6-án, pénteken 19.59-kor érkezik meg Magyarországról Sepsiszentgyörgyre és 26 perc tartózkodás után 20.25-kor indul tovább Csíkszereda irányába. A vonattal érkező zarándokokat Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának szervezésében idén is kürtöskaláccsal, pogácsával, és a Rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar üdvözlő muzsikájával, valamint a magyar és székely himnuszok eléneklésével fogadják. A Csíksomlyó Expressz – Székely Gyors Össznemzeti Zarándokvonat egy olyan különjárat, amely minden évben csupán egy alkalommal, pünkösd közeledtével közlekedik. A szerelvény 16 kocsiból áll, ezeket a Tamási Áron arcképével díszített mozdony húzza. A Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul és Budapesten csatlakozik a Székely Gyorshoz, majd a két összekapcsolt különvonat közösen, Össznemzeti Zarándokvonatként halad tovább. Az előző évekhez hasonlóan a két vonaton 1100 zarándok utazik. A Budapestről Csíkszeredába, a csíksomlyói búcsúra tartó zarándokokat első székelyföldi megállójukon idén is köszönthetik a sepsiszentgyörgyiek.
Erdély nagykövete a világban
A címertan világnapján, június 10-én ünnepli működésének 10. évfordulóját a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület a Székely Nemzeti Múzeumban. A Bartók Béla-teremben 18 órakor kezdődő rendezvény házigazdája Vargha Mihály múzeumigazgató, köszöntőt mond Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, majd az egyesület elnöke, Szekeres Attila István nemzetközi címerakadémikus Erdély nagykövete a világban címmel tart előadást a szervezet elmúlt tíz évének történetéről, nemzetközi szerepléseiről és elismeréseiről, ugyanakkor betekintést nyújt kevésbé ismert címer- és zászlótörténeti kérdésekbe. A rendezvény mindenki számára nyitott.
Tánc
HÁROMSZÉK TÁNCSZÍNHÁZ. A Hazától hazáig című előadás kamaraváltozatát, a Tiszán innen, Dunán túl címűt ma Esztelneken 19 órától a művelődési házban, június 29-én, vasárnap 16 órától Székelyderzsben, a kultúrotthonban játsszák a 210. Jégverés-napi határkerülés és XXIII. Falunapok keretében.
VENDÉGJÁTÉK. Az Udvarhely Néptáncműhely Ritka Magyar című előadása Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban június 11-én, szerdán 19 órától kezdődik. Jegyet a központi jegyirodában vásárolhatnak az érdeklődők.
Kiállítás
TEXTILKIÁLLÍTÁS. Csomák Lászlóné textilkiállítása nyílik Textilhullámok címmel június 5-én, csütörtökön 17 órakor a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség tanácstermében. A kiállítás június 24-ig tekinthető meg hétköznapokon 9 és 13 óra között.
BÍRÓ MELINDA kiállítása megtekinthető június 6-án, pénteken 18.30-tól a sepsiszentgyörgyi református vártemplomi udvarban az Öt nyáresti koncert megnyitója előtt.
Zene
GYERTYAFÉNYES KONCERT. A sepsiszentgyörgyi református vártemplomban június 6-án, pénteken 19 órától a Serenata koncertsorozat keretében különleges találkozás lesz fény és zene között, ahol a gitár – Szigeti Bence – és a cselló – Dénes Dorottya – szenvedélyes párbeszéde repít el a mediterrán világ legszebb tájaira. A belépés díjtalan.
A KÁLNOKY CASTLE CONCERT. A miklósvári Kálnoky-kastély kertjében a programsorozat célja, hogy egyedülálló környezetben, világszínvonalú művészek tolmácsolásában hozza el a közönséghez a filmművészet és a zene nagy pillanatait. A koncertsorozat előadásai két időpontban – 17.30-kor proseccóval, valamint 20.30-kor háromfogásos vacsorával – kerülnek megrendezésre, korlátozott számú, 60 fős közönség előtt. A délutáni koncertek új helyszínen, a kastély mesebeli palotatermében csendülnek fel, a vendégeket pezsgővel fogadják. Az esti koncertekre továbbra is a borospincéből kialakított helyiségben, gyertyafényes, exkluzív vacsora mellett kerül sor, ami garantáltan felejthetetlen élményt biztosít. Június 6-án, pénteken: Inspired by ENYA – Diana Ichim (zongora), Magdalena Suciu (hegedű).
ORGONÁK ÉJSZAKÁJA. Nagy László Adrián orgonaművész és Nagy Bernadett fuvolaművész közös hangversenyére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban június 7-én 20 órától.
LOVASI ANDRÁS gitárkoncertje június 7-én, szombaton 20 órától kezdődik a sepsiszentgyörgyi Szimplában. Jegyek az ambilet.ro oldalon kaphatók.
Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 6.45-től Ébredjen a Mária Rádióval!, 7.05-től Ima a hivatásokért, 7.30-tól szentmise Csíksomlyóról a kegytemplomból, 8.10-től A hét plébániája, 9 órától imaszándékok fogadása, 9.15-től Dicsőséges rózsafüzér, 9.50-től Jézus Szíve litánia, 12 órától Mennynek Királyné Asszonya, 12.05-től Zsolozsma – napközi imaóra, 12.15-től Déli magazin.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16 órától Mágikus állatok iskolája 3. – Az erdő napja (románul beszélő), 16.15-től Diplo, a kis dinó (magyarul beszélő), 18 órától Hogyan tudnék élni nélküled? (magyar zenés vígjáték), 18.15-től A saját képére (román feliratos), 20 órától Mission: Impossible – A végső leszámolás (magyarul beszélő), 20.15-től Santa Vittoria titka (román feliratos).
Röviden
JOGI TANÁCSADÁS. Balogh Klára jogtanácsos ma 13 és 15 óra között fogadja szerkesztőségünkben a jogi tanácsot igénylőket.
VÍZELZÁRÁS. Ma 8–15 óráig a tűzcsapok javítási munkálatai miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Sepsiszentgyörgyön a Borvíz utcában a 124-es házszámtól a város kijáratáig az utca mindkét oldalán; a Gyere haza program keretében épült házaknál; a Gyárfás Győző, a Grigore Păltineanu és a Víztartály utcában.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékot, régi ruhákat szállít el ma Gelencén, csütörtökön Haralyban és Gelencén. Honlap: tega.ro.
NYÁRI NYITVATARTÁS. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban június 3-tól életbe lépett a nyári nyitvatartási rend: keddtől vasárnapig naponta 9–17 óráig látogatható az intézmény (hétfőn zárva). Tárlatvezetésre, illetve csoportos látogatásra is van lehetőség – részletek a sznm.ro honlapon.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Gróf Mikó Imre utcai 392-es Dona (0372 409 392) gyógyszertár az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Nicolae Bălcescu utcai Salvator gyógyszertár (0267 362 961) tart nyitva.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.